Világszerte elérhető a Windows 8.1

Világszerte elérhető a Windows 8.1

2013. október 18. 08:06, Péntek
A Windows 8 frissítése 37 nyelven tölthető le ingyenesen a Microsoft szoftverboltjából. A cég ezzel együtt vállalati termékek és szolgáltatások egész sorát jelentette be, melyekkel kiaknázhatók a felhőben rejlő előnyök.

A Windows 8.1-nek rengeteg fajta eszközön kell hibátlanul teljesítenie, kezdve a táblagépektől a hagyományos és átalakítható noteszgépeken át a nagyképernyős asztali számítógépekig. Ezek többsége érintésérzékeny, és számos egyéb változás történt az alapváltozat megjelenése óta. A kezdőképernyőn már variálható a csempék mérete, valamint a háttér dizájnja és színe, így mindenki egyedi külsőt varázsolhat saját készülékére. A felhasználók azt is eldönthetik, hogy a sokak által gyűlölt csempés kezdőképernyőt vagy régi Asztalt szeretnék látni bekapcsoláskor. Ugyanez a felhasználói tartózkodás az oka a Start gomb visszatérésének is, az összes alkalmazás nézet pedig a felhasználók minden alkalmazását egyszerre jeleníti meg.


A Bing már az internet mellett a saját készüléken és a SkyDrive-on is keres, a kezdőképernyő megérintésével vagy gépeléssel hívható elő. Az Internet Explorer 11 a kezdetektől az érintőképernyős eszközökhöz lett optimalizálva, szinkronizálható böngészési előzményeket, kedvenceket és beállításokat kínál. Az operációs rendszer már támogatja a 3D nyomtatást, osztott képernyőn egyszerre négy app is megjeleníthető, ráadásul az alkalmazások rugalmasan alkalmazkodnak az ablakok méretéhez. A rendszer támogatja a többmonitoros megjelenítést is. A SkyDriveba feltöltött fájlok létrehozása, szerkesztése és mentése a megszokottnál kevesebb helyet foglal a gépen. Átdolgozták a szoftverboltot is, megjelent az "új" és "népszerű" kategória, a Bing személyes ajánlásokat nyújt, a Windows 8.1 pedig automatikusan frissíti az alapértelmezett appokat.

Ezzel együtt a Microsoft vállalati termékek és szolgáltatások egész sorát jelentette be. Szintén ma mutatják be a Windows Server 2012 R2-t és a System Center 2012 R2-t, amelyekkel olyan IT infrastruktúra építhető ki, ami akár a felhőn keresztül is képes szolgáltatásokat és alkalmazásokat nyújtani. Ezekkel virtualizációs képességekkel felvértezett adatközpontok és beépített, szoftvervezérelt hálózat hozható létre. A Windows AzurePack lehetővé teszi a vállalatok és szolgáltató központok számára, hogy adatközpontjaikból saját önkiszolgáló infrastruktúrát és platformot hozzanak létre. A hibrid felhő platformra épülve, szintén ma jelenik meg a Visual Studio 2013 és a .NET keretrendszer 4.5.1-ös változata. Miután a szoftverfejlesztés minden vállalatnál egyre fontossabbá válik, az új Visual Studio 2013 még gyorsabb fejlesztést ígér. A Microsoft ezentúl erősebben támogatja a hibrid felhőmegoldásokat, azaz segítenek abban, hogy a helyhez kötött szoftvermegoldások a felhőbe való áttéréskor is használhatók maradnak.


Jövő héten dobja piacra a cég az SQL Server 2014 második előzetes verzióját, amivel megkönnyítik a Big Data megoldások készítését, és azokból információk kinyerését. Az új verzió további költségek nélkül nyújt in-memory (memóriában tárolt) adatbázis-technológiát, amely a kiadott közlemény szerint mintegy 10-30-szorosára képes gyorsítani a meglévő adatbázis-rendszereket. Az SQL Server 2014 együttműködik a Windows Azure-ral, így a felhasználók a felhőbe menthetik adataikat és vissza is állíthatják onnan azokat valamilyen katasztrófa esetén. A Big Data elemzésekhez a hónap végén érkezik a Windows Azure HDInsight Service, egy Apache Hadoop alapú szolgáltatás. Látványosabb vizualizációs megoldás várhatók és gyorsulhat az adatokból származó következtetések levonása.

A felhő alkalmazások, az okostelefonok és a táblagépek elterjedése miatt számos vállalat a bring-your-own-device modellt kezdi alkalmazni. A Windows Intune új kiadását - mely szintén október 18-ától érhető el - a System Center Configuration Manager-rel szorosan integrálták, hogy az informatikai szervezetek a felhasználóknak még biztonságosabb hozzáférést nyújthassanak saját Windows-os, iOS-es vagy androidos eszközükön a szükséges alkalmazásokhoz és adatokhoz. Ez a PC-k és mobil eszközök számára létrehozott egységesfelügyeleti környezet kiegészíti a Windows Server 2012 R2-ben rejlő új hozzáférési és információvédelmi lehetőségeket. A hónap folyamán már letölthető lesz a Microsoft Remote Desktop alkalmazás is, amely bármilyen eszközön - legyen az Windows, Windows RT, iOS, OS X vagy Android alapú -távoli hozzáférést nyújt a számítógéphez és az asztalhoz.

A Microsoft Dynamics CRM Online Fall ’13 a hónap végén válik elérhetővé,és a vásárlókkal történő kommunikációt teszi még személyesebbé a kontextushoz kapcsolódó információk segítségével,bármilyen eszközön. Az asztali verzió, amely házon belül is üzemeltethető vagy hosztolható, várhatóan az ősz végétől lesz elérhető.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások