Bemutatkozott a Moto G

Bemutatkozott a Moto G

2013. november 18. 09:37, Hétfő
A Motorola egy valóban olcsó négymagos okostelefonról rántotta le a leplet, amelyet azoknak szánnak, akik nem hajlandók 500-600 dollárt kifizetni egy új példányért.

A cég jellemző módon Brazíliában kerített sort a bejelentésre, amivel egyben azt is jelezték, hogy elsősorban a fejlődő piacokra szánják az új okostelefont. Ettől függetlenül az Egyesült Államokban is elrajtoltatják azt, mégpedig januárban, ám Európában már mostantól kapható lesz az új jövevény. A Moto G várható bemutatkozásáról már a hónap elején beszámoltunk, a jelek szerint pedig igaznak bizonyultak az első mendemondák. A gyártó egy 1,2 GHz-en futó négymagos Snapdragon 400 chipet, 8 és 16 GB-os belső tárolót, valamint az Android 4.3-as verzióját kapcsolta össze az új telefonban, amelyhez egy 4,5 hüvelykes, 1280 x 720 pixel felbontást támogató kijelző, egy 5 megapixeles hátoldali és egy 1,3 megapixeles elülső kamera, HSPA+ elérés, 802.11 b/g/n WiFi, Bluetooth 4.0, illetve GPS és GLONASS társul.

A cég illetékesei szerint jövőre mintegy 500 millió új vásárló szerez be majd magának valamilyen okostelefont, ezek többsége pedig nyilván nem engedheti meg magának, hogy 500, vagy éppen 600 dollárnak megfelelő összeget költsön egy-egy új készülékre. Elsősorban nekik ajánlják fejlesztésüket, amely valóban kedvező áron, mindössze 200 dollárért lesz kapható, szolgáltatótól függetlenül. A hardveres jellemzők alapján nyilván nem csúcskategóriás megoldást kapunk, ám a megadott áron ez nem is várható el.


A kialakítás erősen a Moto X esetében megismert dizájnra hajaz, itt pedig az egyedire szabhatóságot is sikerült többé-kevésbé megőrizniük, legalábbis a sok színben pompázó különféle kiegészítő révén.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások