HTC: aranyszínű One és KitKat frissítés

HTC: aranyszínű One és KitKat frissítés

2013. november 27. 23:35, Szerda
A nem túl kedvező helyzetben lévő tajvani gyártó most egy aranyszínű változattal egészítette ki meglévő kínálatát, miközben a Play portálon kapható példány megkapta frissítését.

A HTC One már hónapok óta kapható a piacon, szeptemberben azonban felmerült, hogy a gyártó hamarosan egy aranyszínű változattal bővítené a választékot. Ez akkor nem következett be, most azonban egy finn forgalmazó megkezdte az új példány értékesítését, méghozzá 625 eurós áron (hűségszerződés nélkül).

A vállalat nem először mutat be aranyozott, illetve aranyszínű okostelefont, hiszen az One esetében erre már korábban sort kerítettek. A különböző beszámolókban láthattunk 18 karátos példányt, New York városában pedig most éppen egy 24 karátos telefont hirdettek meg egy akció részeként, bár a finn piacon megjelent One alumínium külsővel érkezik. Ez utóbbi hardveres jellemzőit tekintve változatlan, itt továbbra is a Snapdragon 600 chip és a 4,7 hüvelykes kijelző teljesít szolgálatot, mindössze a külső burkolat színe a fontos eltérés.


A Google Play portálon keresztül megvásárolható példány (teljes nevén HTC One Google Play Edition) időközben megkapta saját frissítését, vagyis ennek birtokában már közelebbről is szemügyre vehetjük az Android 4.4 újításait. Az over-the-air update mellett a méretes, 305 MB-os szoftvert a hivatalos oldalról is letölthetjük, ennek telepítését tehát akár kézzel is elvégezhetjük.

A Samsung Galaxy S 4 GPE esetében szintén elérhető a kézzel letöltendő kód, ezt a dél-koreai cég oldalán találjuk meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások