Az űrbe készül az orosz utánzó-android

Az űrbe készül az orosz utánzó-android

2013. december 1. 07:38, Vasárnap
Az amerikai Robonaut után Oroszország is elkészítette űrhajósainak segítséget jelentő robotját, ami elsőre akár a Daft Punk nevű formáció harmadik tagja is lehetne, valójában azonban az űrsétákban vállalja át a kockázatot az ISS legénységétől.

A Moszkva mellett elhelyezkedő Gagarin Kozmonauta Kiképző Központ tudósai mutatták be teremtményüket, a SAR-401 jelű prototípust, ami jövő év elején utazhat a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Az orosz és az amerikai robot egyaránt egy humanoid torzó, két lényeges különbség azonban van köztük. Míg a NASA robonautája teljesen automatizált, addig az orosz asztrobot az űrállomásról, vagy a földről távvezérléssel működtethető, emellett azonban az állomáson kívüli munkákban hasznosíthatják irányítója mozdulatainak leutánzásával, míg amerikai "kollégája" csak a benti karbantartási munkálatokban segédkezik.


A bemutatón az egyik fejlesztő mutatta be egy pár speciális kesztyű segítségével, hogyan irányíthatók a robot karjai és kezei, melyekkel egészen finom mozdulatok is kivitelezhetők, hatékonyabb munkavégzést eredményezve, mint amire esetenként az űrsétára induló űrhajósok képesek, vaskos űrruháik ugyanis komoly mozgásbeli korlátokat jelentenek. Oleg Gorgyijenko, a központ tudományos igazgatóhelyettese szerint robotjuk mind az állomáson kívül, mind az állomáson belül végezhet feladatokat.


A SAR-401 10 kilogramm súly mozgatására képes a Földön, vagyis a súlytalanságban ennél nagyobb súlyokkal is meg tud majd birkózni. A robot válla jelenti a legnagyobb fejlesztési újdonságot a gyártó Android Technics részéről, ami ugyanolyan szabadsággal mozog, mint az emberé. "Emellett egy új felvevő és fogási rendszeren is dolgozunk" - tette hozzá a cég vezérigazgatója, Vlagyiszlav Szicskov. "Mindezek egy multifunkcionális űrrobotot eredményeznek majd"


A robot amerikai társához hasonlóan nem kap lábakat, ehelyett különböző platformokra lesz helyezhető, attól függően, hogy éppen hol teljesít szolgálatot. A projekt költségeiről Szicskov nem tudott konkrétumokkal szolgálni, mondván, még nem zárult le, azonban meggyőződése, hogy az orosz robot "sokkal olcsóbb" lesz, mint amerikai társa. A fejlesztők szerint az android több, mint 90 százalékban mentesíti majd az űrállomáson szolgálatot teljesítő embereket az űrállomáson kívüli munkavégzés alól, addig azonban még több új fejlesztést is integrálni fognak az Android Technics mérnökei.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások