2013. december 6. 03:22, Péntek
A Metacritic összesítése alapján a BioShock: Infinite lett az idei év legjobb PC-s alkotása, méghozzá elég magabiztosan. Az idei blockbusterek pedig meglepően gyengén szerepeltek.
Mint minden év végén, így idén is jelennek meg a kötelező az Év legjobbja összeállítások, ám mi elsőre a
Metacritic összesítése alapján tekintjük át 2013 legjobb PC-s programjait. Meglepetés akad bőven, hiszen az idei évre szánt nagy blockbusterek a kritikusok ítéletei alapján csak a középmezőnyben kaptak helyet, az első pozíciót pedig a
Bioshock: Infinite nyerte el.
A 2K Games logója alatt megjelent alkotás a népszerű franchise harmadik epizódja volt, mely azonban a víz alatti világból egyenesen a felhők közé repített minket és a világ kritikusai közül mindenki pozitívan értékelte a próbálkozást. Így alakult ki a 94 pontos átlag, ami hozzásegítette az FPS-t ehhez a címhez.
A második helyet megosztva szerezte meg a
Fez a maga 91 százalékos átlagával (ám rögtön hozzá is kell tenni, hogy itt mindössze 11 kritikát rögzített a honlap) és a
Rocksmith 2014 Edition. A dobogó alsó fokát pedig három alkotás foglalta el :
Spelunky,
Brothers: A Tale of Two Sons és a Valve-féle
Dota 2. Mindhárom játék 90 százalékos átlaggal bír. A
Rayman: Legends a negyedik, az ötödik helyen pedig egy Half-Life 2 mod, a
The Stanley Parable áll.
Ahogy látszik, az első helyeken a BioShock: Infinite és talán még a Rayman: Legends kivételével független alkotások, illetve kisebb költségvetéssel készült programok találhatók. Az első, valódi blockbuster, az
Assassin's Creed IV: Black Flag a hetedik helyen áll 87 százalékkal, őt pedig a
Fifa '14 követi. Utóbbinál érdemes megjegyezni, hogy míg a kritikusok szintén 87 százalékra értékelték, addig a játékosok 10 pontból 4.4-es átlagot szavaztak meg a számára.
A
StarCraft II: Heart of the Swarm a 21., a
Tomb Raider a 22. pozíciót szerezte meg. A
Call of Duty: Ghosts PC-s változata pedig mindössze 66 százalékot kapott, ez a középmezőnybe volt elég, ám a játékosok itt is nagyon eltérő álláspontot foglaltak el a kritikusokhoz képest, hiszen a 2051 szavazat alapján 1.8-as átlagot szerzett.
Érdekes megemlíteni, hogy ha a konzolos alkotásokkal együtt nézzük a listát, a BioShock: Infinite akkor is a harmadik helyen áll, mindössze a
Grand Theft Auto és a
The Last of Us előzik meg.