Friss Castlevania: Lords of Shadow 2 információk

Friss Castlevania: Lords of Shadow 2 információk

2013. december 31. 11:31, Kedd
Eljött az év utolsó napja, de a kiadók még most sem nyugszanak.

Jelen állás szerint a Konami hírével zárjuk a 2013-as esztendőt, melyben több információt is megtudhatunk a Castlevania: Lords of Shadow folytatásáról. A program első része pár hónapja jelent meg PC-re, a konzolos változatok után 3 évvel, de a második epizód már egyszerre jelenik meg az összes platformra. A sztori elején szinte minden percünket a kastélyunkban töltjük és ez nagyjából az egész program negyedét jelenti. Azonban a különböző portálok segítségével szabadon utazhatunk a múlt és a modern idő között.

Újdonság, hogy patkánnyá is átalakulhatunk, így zavarva meg az ellenfeleket illetve juthatunk ki olyan helyekről, ahonnan emberi formánkban nem lennénk képesek. Az elhullott ellenfelek testét is igénybe vehetjük, azokat irányítva juthatunk át a szigorúbb biztonsági rendszereken. Kis háziállatot is kapunk egy apró, repülő szörnyeteg képében. A játék bizonyos pontjánál találunk egy tojást, melyet feltörve kapjuk meg társunkat.

A Castlevania: Lords of Shadow 2 még nem kapott megjelenési dátumot.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások