Ismét lesz Friss Hús

Ismét lesz Friss Hús

2014. január 8. 15:00, Szerda
A Daazo.com 2014 márciusában újra megszervezi a Friss Hús rövidfilmes fesztivált.

Március 27-e és 30-a között a Daazo.com ismét elindítja a Friss Hús elnevezésű rövidfilmes fesztivált, ami immáron nemzetközi versenyprogrammal egészíti ki a hazai szemlét. A rendezvényen a szakmai események mellett koncertek, bulik, illetve egyéb kulturális programok is várják a filmeseket és a moziszerető közönséget. A legjobb magyar rövidfilmes 100 000 forintos pénzdíjat nyer.   

Az első Friss Hús megrendezésének célja a legújabb magyar rövidfilmek és alkotóik bemutatása volt, mivel a fiatal tehetségek olyan szakmai fórum nélkül maradtak, ahol széles közönség előtt, nagyvásznon vetíthették volna alkotásaikat. A rendezvény sikeres volt, hiszen a teltházas előadások sorát pótvetítések követték; a Friss Hús válogatásának legjobban sikerült filmjei azóta is eredményesen szerepelnek nemzetközi filmfesztiválokon.

A Friss Hús 2.0 várja a rövidfilmeket a nemzetközi versenyprogramba, míg a hazai szekció a magyar rövidfilmeknek ad bemutatkozási (és immár versenyzési) lehetőséget. A szakmai rendezvényekről, partikról, illetve a kulturális társprogramokról folyamatos tájékoztatást adunk. A nevezés határideje: február 20-a, a feltételek itt olvashatóak, a nevezési díj pedig 1000, január 21-e után pedig 1500 forint.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások