Táblát csinált okostelefonjából a Sony

Táblát csinált okostelefonjából a Sony

2014. január 23. 17:46, Csütörtök
A gyártó érdekes megoldást választott egy tavalyi készülékénél, erről ugyanis most lehagyták az antennákat.

Az Xperia Z Ultra - ahogy arra nevéből is rögtön következtethetünk - a "Z" típus egy további módosításaként jelent meg még tavaly nyáron. Rögtön szembetűnő változás volt a nagyobb méret, a kijelző ugyanis itt már egy 6,4 hüvelykes példány, amelynek révén a készülék még a Kindle Paperwhite e-olvasónál is magasabb lett. Most egy újabb húzással újítják meg a telefont.

Ezen húzás révén az eredetileg okostelefonként debütáló fejlesztés gyakorlatilag egy kisebb táblává alakul át, hiszen a cég fejlesztői kivették belőle a telefonos hálózatra kapcsolódó rádiót, így a vásárlóknak meg kell majd elégedniük a jól ismert Wi-Fi kapcsolattal. Ehhez természetesen hotspotra is szükségünk van, így az új példány sokat veszít mobil, hordozható jellegéből, legalábbis azok számára, akik kifejezetten az állandó elérhetőség és a nagyobb kijelző kombinációja miatt tartanak igényt az ehhez hasonló megoldásokra.


A kizárólag Wi-Fi eléréssel ellátott Xperia Z Ultra egyelőre - az első körben legalábbis - egyedül Japánban, vagyis a Sony számára hazai pályán jelenik meg, ahol nagyjából 500 dollárnak megfelelő áron lesz elérhető. Tovább bonyolítja a képet, hogy ezzel egy időben a szintén japán KDDI nevű szolgáltató egy 4G-támogatással kiegészített változatot dob piacra, így a gyorsabb mobil hálózat iránt érdeklődők valószínűleg ez utóbbi mellett teszik le majd voksukat.

Nagy kérdés, hogy mennyiben lesz igény a táblává avanzsált telefonra, illetve, hogy a gyártó piacra meri-e dobni azt az egyéb országokban.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások