A Nokia X lesz a cég androidos okostelefonja

A Nokia X lesz a cég androidos okostelefonja

2014. január 28. 09:56, Kedd
A telefonos részlegét eladni készülő gyártó Nokia X néven dobhatja piacra androidos megoldását.

Már hónapokkal ezelőtt felbukkant a világhálón az értesülés, miszerint a Nokia kidolgozta saját, Android alatt futó készülékét, ez pedig akár a szélesebb tömegek számára is elérhetővé válhat, már amennyiben erre a részleg eladása előtt sort tudnak keríteni. Immár az okostelefon hivatalos nevét is tudjuk.

A saját forrásra hivatkozó @evleaks szokás szerint saját Twitter-oldalán hozta nyilvánosságra a legújabb információmorzsát, miszerint az eddig kizárólag Normandy kódnéven futó készülék a megjelenés pillanatában a Nokia X néven indulhat majd hódító útjára. Az már más kérdés, hogy erre valóban sor kerül-e, tekintettel arra, hogy a Devices & Services üzletágat várhatóan még az első negyedév előtt a Microsoft vásárolja fel, pontosabban addigra zárják le a tavaly év végén bejelentett tranzakciót, az új tulajdonos pedig nyilván nem repes az örömtől a hír hallatán, hiszen ők saját platformjukra koncentrálnának, amely eddig sem igazán bizonyult versenyképesnek az Android túlsúlya mellett.

Az már korábban napvilágot látott, hogy a Nokia saját felületével egészítette ki a Google mobil operációs rendszerét, amely több szempontból a Windows Phone platformra hajaz, kinézetében legalábbis mindenképpen arra emlékeztet. Képeket is láthattunk már a készülékről, ám hivatalos információ még nem jelent meg, a gyártó - érthető módon - mélyen hallgat a témáról.

Azt viszont jelezték, hogy február 24-én, a Mobile World Conference alatt, sajtótájékoztatóra kerül majd sor, nyilván itt jelentik be, hogy milyen utolsó saját fejlesztéseket dobnak piacra.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások