Óvatosan optimista a Blackberry vezetője

Óvatosan optimista a Blackberry vezetője

2014. március 7. 19:08, Péntek
John S. Chen vezérigazgató úgy véli, 50 százalék esélye van annak, hogy beválik az általa felvázolt stratégia. Ennek ellenére bizakodó.

A tavaly novemberben kinevezett vezérigazgató teljesen más úton indult el, mint elődje, Thorsten Heins, aki az egyik fő prioritásnak tartotta a készpénz-tartalék megőrzését, s ezzel párhuzamosan csökkenteni akarta a költségeket és racionalizálni a termelést. Chen viszont kockáztat, hiszen a korábbi tervekkel ellentétben mégsem adják el a társaságot, inkább három részleget is meg akar erősíteni. Mindez viszont az elemzők szerint meglehetősen nagy rizikót rejt magában, ha a Blackberry továbbra is ilyen tempóban éli fel a készpénz-vagyonát.

Chen kijelentette: miután bevezette a szükséges lépéseket, most már minden a gyakorlati megvalósításon múlik. Kinevezett egy új menedzsmentet, amelynek néhány tagja tapasztalt szakember. A stratégia legfontosabb láncszeme az, hogy a Blackberry térjen vissza a gyökerekhez, vagyis a mobil megoldásokhoz és készülékekhez. Chen elismerte, hogy nehézséget jelent a társaság kultúrájának a megváltoztatása és időbe telik, míg újra a mobilpiac meghatározó szereplőjévé válhatnak. Az aktuális üzleti évet összességében pozitívan szeretné zárni, 2016 márciusától pedig újra a nyereséges működés a cél. A pénzügyi stabilitás elérése ugyanakkor könnyebb, mint az üzlet új szintre helyezése.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a Foxconn bevonásával gyártott Jakarta kódnevű Blackberry Z3 már áprilisban megjelenhet az indonéz piacon, bevezető ára kevesebb, mint 200 dollár lesz. A cég azt reméli, hogy az érintőképernyős készülék segítségével növelheti a piaci részesedését. Chen szerint fontos, hogy eközben megőrizzék a pozitív hozzáállást, még akkor is, ha nehéz új vállalati ügyfeleket szerezni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások