1999. december 29. 01:01, Szerda
Kiadó: LucasArts
Minimum Követelmény: P200, 32MB RAM, 4MB-os 3D gyorsító, Win95/98
Hasonló játékok: Tomb Raider
Kategória: Kaland/Akció
Forrás: The Adrenaline Vault
Murphy 403-as törvénye a következőt mondja ki: "Azok a számítógépes játékok, melyek egy filmen alapulnak, és főhősüket eredetileg a filmre találták ki, egyetlen sorsa ítéltettek - bukásra."
Az Indiana Jones and the Infernal Machine, a Lucasarts legújabb olyan játéka, melyben ismét a kalandor régészprofesszort láthatjuk főhősként. Bár az Infernal Machine egy egyedi alkotás, számos játék előzte meg, melynek szintén Dr. Jones volt a főhőse. Az elveszett frigyláda fosztogatói óta lelkes Indy rajongó vagyok, és egészen az Infernal Machine-ig meg voltam elégedve számítógépes interpretációival. A kedvencem azt hiszem az akció verzió volt. Persze elég silánynak és egyszerűnek tűnik a mai érmezabáló játékgépek mellett, de szerettem az ostorcsattogtatással, bányakocsizással és kígyóöléssel tarkított akciót.
Indy első számítógépes megjelenései, a The Graphic Adventure és a The Last Crusade, mérföldkőnek számított a Commodore 64 és a tejfelesszájú PC piac számára. Sajnos ezután rosszra fordultak a dolgok. A Desktop Adventures elég bugyuta volt, és semmi játékélményt nem nyújtott. S végül eljutottunk az Infernal Machine-hez. Szerencsére azért kijelenthetem, hogy jobb, mint a Desktop Adventures, de sajnos ennél messzebb nem mehetek.
  ![](https://media.sg.hu/kep/1999_12/indianajones_02a.jpg)
Ezúttal Indy ismerős terepen járhat. Úgy tűnik, hogy szovjet tudósok egy csoportja felfedezte Babilon elveszett városát, és vele együtt valószínűleg a kereszténység múltjának és erejének titkait. 1947-et írunk, Hitlert legyőzték, és Indy személyes háborúja a nácikkal egy időre véget ér. A kaland során lehetőséged lesz különböző helyszínekre utazni, többek között barlangokba, sírkamrákba és ősi történelmi helyekre. A valóságos helyszínek és rájuk tett hivatkozás nagyon tetszett. Sajnos a helyszínek több szempontból is ősiek. A játékot 16 szintre, plusz egy gyakorló és egy bónusz szintre osztották. Szinte az összes helyszín kísértetiesen ismerős. Valójában az Infernal Machine annyira a Tomb Raider kettőre emlékeztetett, hogy nem tudtam attól a gondolattól megszabadulni, hogy a fejlesztők akkor készítették a programot, miközben a Tomb Raider II-vel játszottak.
  ![](https://media.sg.hu/kep/1999_12/indianajones_04a.jpg)
Az Infernal Machine játékmenete szintén öreges és megfáradt, főként azért mert a helyszínek túlontúl hasonlítanak a Core Design játékára. Rendben, vannak persze újítások is, és olyan jelenetek is vannak, ahol lenghetünk az ostorunkon, és járműveket is használhatunk. Azonban ha félretesszük ezeket a lényegtelen, apró újításokat, akkor ami marad, olyan mint az a keksz, aminek lejárt a szavatossága. Ennek oka a fejtörők szegényes átültetésében keresendők. A legtöbb csak azt igényli, hogy fel s alá rohangáljunk Indyvel, és olyan helyekre térjünk vissza, ahol már voltunk. Lehet hogy ezt azért csinálták, hogy a kaland nagyobbnak látszódjon, mint amekkora, de ettől függetlenül a hatás amit ezzel elérnek az unalom és a hányinger.
  ![](https://media.sg.hu/kep/1999_12/indianajones_06a.jpg)
Mivel a kezelőfelületet valószínűleg csak a fejlesztők szerették, a játék végigjátszásához nagy türelem kell. Az akciót egy fáradtságos mászás és ugrás rendszer átkozza, melyet akár pusztán billentyűzettel is irányíthatnánk. Az egér támogatottsága korlátolt és szegényes módon építették be a játékba. A billentyűzetes irányítás pedig ügyetlen, nehézkes és pontatlan. Az irányítás pontosan ugyanazokat a hibákat tartalmazza, mint a többi külső nézetű kaland, ami tovább erősíti azt a konklúziót, hogy az Infernal Machine egy gyenge másolat. A kőtömbök tologatása, hogy megtaláljunk titkos átjárókat, a fejtörők 30 százalékát teszik ki, az ugrás gyakran túlzott pontosságot igényel, és az ostoros lengés túlságosan függ a pontos pozicionálástól.
  ![](https://media.sg.hu/kep/1999_12/indianajones_08a.jpg)
Grafikai szempontból Indy világa szépnek mondható. A színek jók, és a textúrákat is megfelelően pozícionálták. Kár hogy ezt nem lehet a szereplőkről is elmondani. A karakter-animációk meglehetősen gyengék, még a korábbi játékokhoz hasonlítva is. Ez Indy-re is vonatkozik, aki cseppet sem hasonlít Harrison Fordra. Az ellenfelek valószínűleg az alacsony polygon-szám miatt elég kockásak, így nem igazán tudnak félelmet vagy izgalmat kelteni az emberben. Személyiségük hiánya miatt nem hogy érdekes, hanem zavaró volt velük törődni.
  ![](https://media.sg.hu/kep/1999_12/indianajones_10a.jpg)
Az Infernal Machine legnagyobb hibája, hogy nem adja vissza a legenda igazi hangulatát. Persze vannak ilyen apróságok. Például Indy a megszokott módon elveszíti kalapját, és a hangok is jók. Azonban a játék közben egyszer sem éreztem késztetést arra, hogy tovább játsszak. Lényegében a Lucasarts semmi olyat nem produkál, amit más már ne nyújtott volna ezelőtt. Ennek a programnak kellett volna ebben a telített műfajban az etalonná válnia, ehelyett pár fokkal a középszerű alatt végezte. És még azt hittük, hogy az igazi sírrabló majd mindent újraértékel.
 
Grafika:![](https://media.sg.hu/kep/4csillag.gif)
A Lucasarts minden dicséretet megérdemel, mivel a végletekig feszítette saját technológiáját. A Jedi Knight felújított engine-jét használó Infernal Machine sok szempontból jól néz ki. De persze, mint minden két évnél idősebb kódolásnál, itt is meglátszanak az idő jelei. A legtöbb szintre azonban mégis jó ránézni, mivel a textúrák jól illeszkednek, és a helyszínek színesek és érdekesek. Továbbá az engine még gyengébb hardveren is elég jól fut, és sok 3D-s kártyát támogat. Azonban a karakterek, szörnyek egyszerűek és kockásak. A legtöbb mechanikus szörny hatalmas pacákra hasonlít, és az emberek sem sokkal jobbak. A szintek tervezése szinte teljesen megegyezik a Tomb Raider sorozatéval, és bár azt szerettem 1997-ben, három verzió végigjátszása után kezd elegem lenni ezekből a Lego sírkamrákból.
Kezelőfelület:![](https://media.sg.hu/kep/2csillag.gif)
Nincs sok minden, amit szeretni lehet az Infernal Machine kezelőrendszerében. Az alap beállítások szörnyűek és az alap opciók látszólag az Eidos-tól lennének lemásolva. Semmit sem könnyű végrehajtani ezzel a kezelőfelülettel. Tetszett, hogy lehetőségem van venni vagy eladni a tárgylistából, de a menürendszere ennek nehezen használható. Tűéles irányítás kell a legtöbb ugráshoz és nincs hibázási lehetőség akkor sem, amikor megpróbálunk egy ostor-lengést. A dokumentáció korlátozott és nincs leírva, hogyan lehet helyesen az ostoron lengeni, vagy hogy információt kapjunk a pályákról vagy az ellenségekről. Mint a legtöbb ilyen stílusú kalandjáték, ez az Indy verzió is elszenvedi lomha mozgási lehetőség hátrányait, az automata lövést és a hibás kamera beállításokat. Rengeteg dolog van itt, ami kényelmetlen. Ez a kezelőfelület tele van problémákkal és fejlesztési hiányosságokkal.
Játékmenet:![](https://media.sg.hu/kep/3csillag.gif)
Ha játszottal már bármely Eidos harmadik személyű játékkal, mint a Tomb Raider is, akkor játszottal az Infernal Machine-al is. Igazából semmi olyan nincs itt, amelyet ne láthattunk volna már más játékokban. Vannak brilliáns pillanatok, mint a bányászkocsis száguldás, de ezek az élmények nagyon kevesek és az egész Indiana Jones alaphangulat hiányzik. Elveszve a rengeteg ugrás és mászás, majd mászás és ugrásban - a néha előforduló ostorlengéssel - van némi összetartás a pályák és a történet között. Míg érdekes az eleje és a vége, a történet félredob egy jó adag kalandot. Nem tetszett még a sok logikátlan fejtörő, amely jobban a véletlenszerűségre koncentrálódott ahelyett, hogy logikusabb és következetesebb lett volna.
Hangeffektek:![](https://media.sg.hu/kep/4csillag.gif)
Mint a legtöbb LucasArts játékban, a hanghatások fantasztikusak és jól elhelyezettek. A beszéd, bár korlátozott, jó és tisztán előadott más hang vagy zene megszakítása nélkül. Az ellenség effektjei ernyedtek minden térkép bizonyos részein, mint a kígyók sziszegése és csörgése, de jól kódoltak és kellemes hangot kölcsönöznek a játéknak. Bőséges effektbankot használhattak, amely sokféleséget adott az Infernal Machine-nak, bár van pár ismétlődés.
Zene:![](https://media.sg.hu/kep/3csillag.gif)
A kedvenc John Williams zeném az Indiana Jones filmekből való. Van pár CD-m, amely tartalmaz számokat mind a három színházi előadásból. Szomorú, hogy míg az ismerős zene lett mellékelve a játékhoz, hiányzik belőle a különlegesség, amely annyira jellemző. Ne érts félre, úgy gondolom, hogy a zene kellemes és tetszettek az új számok, de egészében úgy érzem, hogy a zenének jóval nagyobb szerepet adhattak volna. Ehelyett úgy érzem, magára hagyták és olyan keveset csináltak belőle, amilyet csak lehetett, remélve azt, hogy csak simán adják a témáját és pár más zenét, és kész.
Intelligencia és Nehézség:![](https://media.sg.hu/kep/2csillag.gif)
Az Infernal Machine megfelelő számú ellenséget sorakoztat fel, melyek kiegyensúlyozottak nehézség tekintetében a legtöbb játékos számára. Szép számú ellenséggel fogsz találkozni, és a legtöbbször olyan okosak, mint egy doboz kavics. A szovjet katonák, robotok, pókfélék és más lények egyetlen intelligenciát birtokolnak - az egyenes támadást. Semmi dinamikus nincs a harcban, és gyakran már bosszankodtam, mikor elkezdődött. Van egy kevés érdekes találkozás pár jól sikerült ellenféllel, és pár főnök a végén bizonyos fokig jól néz ki, de nem elég vicces vagy érdekes ahhoz, hogy érdemes legyen küzdeni vele. Egyszerűen az MI sok kívánnivalót hagy maga után.
Összegzés:![](https://media.sg.hu/kep/3csillag.gif)
Alaposan csalódtam az Indiana Jones and the Infernal Machine-ban. Míg nem találtam benne technikai bajt, kompatibilitási problémát vagy hibát semmilyen téren, találtam jó okot a vele való játszásra. Elég sok "én is" játék van már a piacon, igazán nem kell még egy. Nem méltó a névrokonához, valamint gyenge szerkezetű pályák és MI jellemzi. Ezen kívül ennek van a legrosszabb kezelőfelülete ebben a stílusban. Az Infernal Machine-al a LucasArts hátrahagyta a játékosokat a sivatagban vándorolni és az elveszett kalandot keresni.