Hipergyors maglev vasúton dolgozik Kína

Hipergyors maglev vasúton dolgozik Kína

2014. május 12. 10:07, Hétfő
Kínai kutatók egy csaknem 3000 km/h-s sebességgel száguldó vonatot szeretnének kifejleszteni.

Amikor Elon Musk csaknem egy évvel ezelőtt meglebegtette a Hyperloop közlekedési rendszer gondolatát, sejthettük, hogy nem ez lesz az utolsó szó a témában. A nem sokkal később elvégzett szimulációk szerint az elgondolás nem minden alapot nélkülöző, kínai kutatók azonban már tesztelik is saját megoldásukat, amely 2900 km/h-s elméleti sebességet érhet el.


A Délnyugat-Jiaotong Egyetemen felépített tesztpálya 12 méter átmérőjű

A lebegő mágnesvasút továbbfejlesztett változatán dolgoznak a Délnyugat-Jiaotong Egyetem laboratóriumában, ahol a maglev gyűrű első tesztjeit már 2013 márciusában elvégezték. Itt természetesen elsősorban hazai és japán tapasztalatokra építhetnek, hiszen e két országban működnek nagy sebességgel haladó maglev vonalak, amelyek közül kimagaslik a Shanghai Maglev Train, hiszen ez éppen 10 évvel ezelőtt már a 431 km/h-s sebességet is elérte. A szuper-maglev ezen meglévő rendszerek tökéletesítése révén jönne létre, mégpedig speciális vákuumcső alkalmazásával, hiszen a kutatások szerint 400 km/h felett a mozgatáshoz felhasznált energia 83 százaléka pocsékolódik el a légellenállás leküzdésére.


A nagysebességű vonat 700 kilométer távolságig versenyképes a repülővel

A vonat által használt csőben a normál, tengerszinten mért légnyomás egytizedét érnék el, ezzel az új ETT (Evacuated Tube Transport) akár 2900, netán kereken 3000 km/h-val is száguldhatna. Az utasszállítás mellett szóba jöhet a katonai alkalmazás, illetve akár egyes objektumok űrbe juttatása is, de ehhez még további komoly kutatómunkára lesz szükség, az eredeti elképzelés mentén két külön fázisban. Az elsőben ki kellett dolgozni egy magas hőmérsékleten operáló, szupravezető anyagra építő (HTS) maglev járművet, amely mindössze 25 km/h-val üzemel, ezt már 2013 februárjában abszolválták, a sebességet pedig 50 km/h-ra növelték. Ezt követte a speciális gyűrű kialakítása, amelyen belül a prototípus már jóval nagyobb sebességet érne el.

Jelenleg az evakuálási rendszert tesztelik, ennek lezárultát követően újabb eredményeket ismerhetünk majd meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások