Megvan az új Hét mesterlövész első főszereplője?

Megvan az új Hét mesterlövész első főszereplője?

2014. június 7. 17:36, Szombat
Ha minden jól megy, Denzel Washington lehet a főszereplője A hét mesterlövész tervezett remake-jének.

Aki követi a filmes híreket, az minden bizonnyal már tudja, hogy az MGM stúdió elkészíti a feldolgozás feldolgozását, azaz A hét szamuráj alapján készült A hét mesterlövész legújabb változatát. Akira Kuroszava klasszikusát még 1954-ben mutatták be, s ezt követően, 1960-ban láthatta először a közönség John Sturges klasszikusát, melyből később tévésorozat is készült.

Az nemrég derült ki, hogy az MGM tavaly John Lee Hancockot is szerződtette, hogy újraírja a Nic Pizzolatto által jegyzett eredeti szkriptdraftot, most pedig már az első szereposztós értesülésről számolhatunk be. A Deadline ugyanis úgy tudja, hogy a stúdió Denzel Washingtont szeretné megnyerni a remake főszereplői posztjára, s abban bízik, hogy az ő jelenléte azt is elősegítheti, hogy Antoine Fuqua rendezze a filmet. (Washington és Fuqua annak idején a Kiképzésen már dolgoztak együtt, s a szeptemberben bemutatásra kerülő The Equalizer forgatása során ismét találkozhattak.)

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások