Tizenegy szabolcsi településen építenek ki térfigyelő rendszert

Tizenegy szabolcsi településen építenek ki térfigyelő rendszert

2014. június 20. 14:58, Péntek
Országosan 177, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 11 településen építenek ki térfigyelőkamera-rendszert a Belügyminisztérium által kiírt pályázat keretében - ismertette Vinnai Győző, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője Tiszadadán.

A kormánypárti politikus, a térség képviselője - elmondta, a helyi önkormányzati képviselők e célra felajánlott tiszteletdíjából nyolc kamerát már korábban telepítettek Tiszadadán, további tizenkét kamerát pedig a BM pályázatán nyert el a község. A kamerák telepítésével a felmérések szerint erőteljesen csökken a bűncselekmények száma, megfigyelhető a megelőző hatás is - fogalmazott Vinnai Győző. Tiszadadán és térségében állandó rendőri jelenlét van, a Készenléti Rendőrség tagjai gyakorlatilag 24 órás szolgálatot adnak, és a polgárőrök meg a rendőrök közös járőrszolgálatokat is végeznek - mondta.

Mizser Zsolt (független) polgármester a sajtótájékoztatón elmondta, a korábban telepített kamerákkal jelenősen csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma Tiszadadán, 2012-ben 76, tavaly pedig 39 bűncselekményt regisztráltak. A kamerarendszer bővítésére közel kilencmillió forintot nyert el a község.

Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára június elején jelentette be, hogy 1,6 milliárd forint kormányzati támogatásból 177 településen építenek ki térfigyelőkamera-rendszert a következő hónapokban. A pályázatok elbírálásánál figyelembe vették a települések bűnügyi statisztikáit, a nyertesek négyötöde tízezernél kevesebb lakosú önkormányzat. Az államtitkár közölte: erre a célra a települések átlagosan tízmillió forintot kapnak.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások