Android Wear - kevésbé lesz engedékeny a Google

Android Wear - kevésbé lesz engedékeny a Google

2014. július 7. 06:43, Hétfő
Az IT-óriás azt akarja, hogy az operációs rendszer egységes fejlesztésű legyen.

A társaság éppen ezért úgy döntött, hogy a márciusban bejelentett Android Wear, valamint a júniusban bemutatott Android TV és az Android Auto esetében szigorúbban felügyeli a fejlesztéseket. Mindez azt jelenti, hogy a gyártóknak tilos lesz bármilyen módosítást végrehajtaniuk ezeken a rendszereken - erről Dave Burke, a vállalat illetékes igazgatója beszélt.

A menedzser kifejtette: az okosóra-gyártóknak és más cégeknek nem engedélyezik például a kezelőfelület és az operációs rendszer működésének a megváltoztatását. Ez teljesen ellentétes az Android esetében bevált gyakorlattal, amikor számos gyártó saját kezelőfelületet készített a készülékeihez. A cél az, hogy minden eszközön ugyanúgy nézzen ki az Android Wear és ugyanúgy is lehessen kezelni. Burke hozzátette: a kezelőfelület ebben az esetben még inkább a termék részét képezi.

Szintén figyelni akarnak arra, hogy minden eszközön ugyanez a verziójú Android Wear fusson, ne legyenek olyan problémák, hogy az egyik gyártó okosóráján még egy korábbi változat van, míg a másikén már a legújabb. Amelyik cég nem gondoskodik időben a frissítésről, ott az Android Wear és az Android TV automatikusan, a háttérben fog frissülni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások