Veszteséget termelnek a Surface táblák

Veszteséget termelnek a Surface táblák

2014. augusztus 6. 16:24, Szerda
A Microsoft számára egyelőre nem nevezhető sikertörténetnek a saját táblagépek piacra dobása.

A Computerworld értesülései alapján a redmondi konszernnek az első termékek 2012-es bevezetése óta 1,7 milliárd dolláros vesztesége keletkezett a Surface tábla PC-kből. Az idén véget ért üzleti esztendőben a veszteség több százmillió dollárt tett ki.

A Microsoft egy júliusban benyújtott tőzsdefelügyeleti jelentésben 409 millió dolláros bevételről számolt be. Az előző negyedévhez képest ugyanakkor a dokumentumban nem szerepelnek a gyártási költségek. Ezeket csak egy későbbi anyagban tüntette fel a társaság. Az adatokból kiderült, hogy az idei második negyedévben a Surface táblák 772 millió dollárba kerültek az óriáscégnek. Vagyis a veszteség csak ebben az időszakban 363 millió dollár volt. Ez a legnagyobb negyedéves veszteség a Surface-részleg történetében, azóta, hogy a Microsoft nyilvánosságra hozza a készülékekből származó bevételeit.

A megjelentetett számok egyébként hasonlítanak a Jackdaw Research vezető elemzője, Jan Dawson által közölt becslésekhez. A szakember az áprilistól júniusig terjedő időszakra 733 millió dolláros költségekkel és 324 millió dolláros veszteséggel számolt. A keletkezett veszteség egy része a Surface Mini fejlesztéséből és gyártásából származik. Emellett a Microsoft elszámolta a Surface Pro 3 készítésének költségeit is, annak ellenére, hogy a második negyedévben a készülékből csak kevés volt elérhető.

A Computerworld kiszámolta a tavalyi esztendőre vonatkozó adatokat is. A 853 millió dolláros bevétellel 1,902 milliárd dolláros költség, s ezáltal 1,049 milliárd dolláros veszteség áll szembe. Dawson az elemzésében azt írta, hogy a tartós veszteségek miatt a vállalat egyre nehezebben tart ki a program mellett. Meghatározó lesz, hogy a következő két negyedévben milyen eredményeket sikerül elérni. Az elemző hozzátette: úgy véli, hogy Satya Nadella sokkal kevésbé hajlandó elfogadni a veszteségeket, mint az elődje, Steve Ballmer.

A tengerentúli konszern az utolsó pillanatban fújta le a Surface Mini piacra dobását. Az eszköz már teljesen kész volt, a tesztelési szakasz lezárult, így gyakorlatilag bármikor be lehetett volna mutatni és minden feltétel adott volt a gyártási folyamat beindításához.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások