Az egységesülés felé haladnak a játékplatformok

Az egységesülés felé haladnak a játékplatformok

2014. augusztus 8. 11:35, Péntek
A közeljövőben összeolvadhat a PC-, a konzol- és a mobil játékok piaca: okostelefont integráltak egy klaviatúrába, így a telefon második képernyőként használható.

René Korte, a Roccat vezérigazgatója szerint a három platform egymáshoz közeledik. Cége a Skeltr billentyűzetben először integrált egy okostelefont egy klaviatúrába, így a telefon második képernyőként használható. Amennyiben a felhasználót felhívja valaki, úgy elég lenyomni egy billentyűt és a beszélgetés a fejhallgatón keresztül folytatódhat. Egy másik megoldás a Sova koncepció, ami egy mechanikus billentyűzet és egérpad kombinációja, amihez bármely vezetékes egér hozzákapcsolható. A megoldás egyaránt kompatibilis a Windows, a SteamOS és az Android operációs rendszerekkel.

"Mind mi, mind a célközönségünk a játékot versenynek tekintjük, amelyben mindenki győzni akar. A játékhoz precíz, technológiailag igényes és ergonómiai szempontból kiforrott beviteli eszközökre van szükség, nem elegendő, hogy az egyik ujjunkkal megérintjük a képernyőt. Sosem volt számunkra fontos a mobil készülékekhez használható perifériák fejlesztése, ráadásul a mobil játékok kifejezetten a gesztusvezérléshez készülnek. Éppen ezért nem hiszem, hogy paradigmaváltás következne be." - jelentette ki René Korte. "A mobil játék le fog fedni egy területet, de a jövőben még több ember rajong majd a digitális játékokért. A klasszikus PC-k területén belül a játékoknál tapasztalható egyedül növekedés. Úgy gondolom, hogy aki például a Plants vs. Zombies programmal játszik az iPhone készülékén, az előbb vagy utóbb kedvet kap arra is, hogy egy valódi játékot kipróbáljon."


"A vásárlók magas minőségű, innovatív termékekre vágynak, amelyek funkciói előrelépést jelentenek a kedvenc játékukban. Újdonság viszont, hogy az eddiginél jobban bevonjuk a felhasználókat a fejlesztési folyamatokba. Régebben is nagyon aktív közösségünk volt és már a múltban is voltak olyan funkciók, amiket a felhasználóktól érkező visszajelzések alapján alakítottunk ki vagy módosítottunk. A Sova koncepcióval megtesszük a következő lépést és ezzel úttörőkké válunk."

"A mottónk a fogyasztó bevonásával megvalósuló fejlesztés. Blogunkban dokumentáljuk a fejlesztési folyamat egyes lépéseit, célzott felméréseket végzünk, s reagálunk a kérdésekre és a megjegyzésekre. Ezután kiértékeljük a metainformációkat és megtudjuk, hogy a felhasználók számára milyen funkciók vagy dizájnszempontok a legfontosabbak. Emellett természetesen figyelemmel kísérjük a játékokkal kapcsolatos fejlesztéseket is. A hatékony dizájnfolyamatainknak köszönhetően képesek vagyunk egy terméket a megfelelő időpontban piacra dobni" - hangsúlyozta René Korte.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások