Bőrszín alapján válogat egy új térfigyelő szoftver 

Bőrszín alapján válogat egy új térfigyelő szoftver 

2014. augusztus 16. 14:34, Szombat
Egy tavaly elvégzett teszt váltott ki ellenérzéseket, miután kiderült, hogy faji kritériumokat is alkalmaztak.

Boston 2013 áprilisában került ismét a figyelem középpontjába, amikor két csecsen származású amerikai állampolgár hajtott végre merényletet egy helyi rendezvényen. Bombájuk a maratoni futók mellett, a közönség soraiban robbant, számos halálos áldozatot és súlyos sérültet követelve, újból figyelmeztetve a terrorista akciók által jelentett veszélyre. Nemrég derült ki, hogy az illetékesek már egy hónappal később jóval komolyabb technikát alkalmaztak a tömeg megfigyelésére.

Az interneten talált, valószínűleg hanyagság következtében hozzáférhetővé vált dokumentumokból kiderült, hogy az IBM közreműködésével felállított figyelőközpontban (amely Intelligent Operations Center névre hallgat) milyen hardvert és szoftvert alkalmaztak egy májusi koncert idején a résztvevők megfigyelésére és megszűrésére. Az alig egy hónappal a merényletet követő rendezvényen 10 meglévő kamera felhasználásával több mint 50 óra anyagot készítettek, ezeket precíz szoftverekkel szűrték meg, a felvételeken látható egyes kritériumok azonban most kiverték a biztosítékot odaát.


A szoftver kezelőfelületén jól látható, hogy több szempont alapján is lehetőség volt a megfigyelt személyek, vagyis a közönség tagjainak megszűrésére és kiválogatására. Az arcfelismerés mellett itt további szűrőként jelent meg például a kopaszság, a fej színe, a bőrszín tónusa, valamint a ruházat textúrája, vagyis az öltözködés mellett faji alapokon is folytathatták a megfigyelést. Ez már önmagában nagyon érzékeny témának számít az Egyesült Államokban, ahol minden igyekezet ellenére a mai napig állandó téma a faji hovatartozás, illetve a megkülönböztetés érzékelése. Az illetékesek szerint mindössze a technika éles körülmények között lezajló tesztjéről volt szó, ezt mind a májusi, mind pedig a szeptemberi Boston Calling koncerten végrehajtották, ám a kritikusok szerint ennél jóval tovább mentek.

A megoldással például lehetővé válik az arc egyes részleteiből történő teljes 3D-rekonstrukció, így nincs szükség a szemből történő felvételek elkészítésére, a hatóságok rendelkezésére álló 50 órás anyag tehát gond nélkül felhasználható egyfajta speciális adatbázisként. Azt persze nem tudni, hogy mennyiben támaszkodnak ma ezen tavalyi felvételekre, de érdekességként megemlíthető, hogy a Surveillance System (SSS) és az Intelligent Video Analytics (IVA) névre hallgató rendszerek bétatesztje éppen a 2013-as maraton idején zajlott le, ezt követően kerülhetett csak sor a nagyobb méretben történő alkalmazásra.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások