Virtuális környezetben akarta tesztelni robotautóit a Google

Virtuális környezetben akarta tesztelni robotautóit a Google

2014. augusztus 28. 11:16, Csütörtök
A kaliforniai hatóságok szerint az IT-óriás virtuális szimulációi nem helyettesítették volna a valódi teszteket.

A Google megalkotta a kaliforniai úthálózat digitális másolatát, hogy így tesztelhesse az általa kifejlesztett robotautókat. Az eredeti elképzelés az volt, hogy ez a modell helyettesítheti a gépkocsik engedélyezési eljárásában az utcai teszteket, de az illetékes hivatalok - élükön a helyi közlekedési minisztériummal - végül ebbe nem mentek bele. A projekt részleteiről a The Guardian számolt be. A társaság többek között azt írta a hatóságoknak, hogy a számítógépes szimulációk hasznosabbak, mert lehetővé teszik a gyártók számára, hogy a megoldásaikat sokkal több helyzetben és különböző hatások mellett teszteljék, mint amikor csak egyetlen tesztpályán köröznek a gépkocsijukkal.

A virtuális világban a Google robotautói már több mint 4 millió mérföldet tettek meg, míg a valóságban csak 700 000 mérföldet. Ezenkívül a valódi tesztpályán az utak hossza csupán 2000 mérföld. A vállalat kiemelte, hogy a digitális világban néhány óra alatt is tesztelheti mindazt, amire a valóságban csak több évtized alatt lenne lehetőség, azaz több ezer lehetséges szituációt lehetne lemodellezni virtuálisan. A California Department of Motor Vehicles azonban nem fogadta el az érvelést és úgy vélte, hogy a virtuális tesztek nem helyettesíthetik a valódi tesztvezetéseket.

A The Wall Street Journal információi alapján egyébként a Google módosítja a május végén bemutatott járműveit, többek között kormánnyal is felszerelik őket. Ezáltal megfelelnek majd annak a tervezett kaliforniai törvénynek, amely a tesztautózást fogja szabályozni. A jogszabály értelmében a robotautóknak biztosítaniuk kell, hogy a vezető bármikor beavatkozhasson és átvehesse az irányítást. Az átalakított autók tesztelése szeptemberben kezdődhet meg.

A California Department of Motor Vehicles már májusban nyilvánosságra hozta a robotautók közutakon való tesztelésével kapcsolatos irányelveket, melyek szeptember 16-án lépnek hatályba. 2015-től bárkinek eladhatók lesznek a robotpilóta funkcióval ellátott gépkocsik.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások