Olcsóbb lesz a Google moduláris telefonja

Olcsóbb lesz a Google moduláris telefonja

2014. augusztus 27. 12:53, Szerda
A Rockchip egy olyan processzort fejleszt, amely gond nélkül működik majd a moduláris telefonban.

A Project Ara révén a Google egy újabb érdekes kezdeményezéssel állt elő a közelmúltban, amely természetesen elsősorban az okostelefonok iránt rajongó fanatikusok érdeklődését váltotta ki. A moduláris felépítés legnagyobb előnye a testreszabás minden eddigi korlátainak áthágása, ez azonban nem feltétlenül járna együtt a kedvező árral – most némileg sikerülhet lefaragni a költségekből.

Történt ugyanis, hogy a Rockchip egy olyan saját system-on-chip fejlesztését határozta el, amelynek nem lenne szüksége további komponensekre, így például az úgynevezett bridge chipekre, amelyek a hagyományos megoldásokban a megfelelő együttműködést biztosítják a további hardveres elemekkel. Mivel az Ara révén megjelenő okostelefonok számos eltérő alkatrészt fogadnának be, itt a szükséges kompatibilitás biztosítása nem egyszerű feladat, ám az integrált fejlesztéssel megkerülhető számos akadály, ezzel pedig a fejlesztési és gyártási költségek egy része is lefaraghatóvá válna.


Sajnos azt még nem tudjuk, hogy a megoldás miként is működik majd az első ilyen okostelefonban, hiszen az Ara prototípusa várhatóan csak a jövő év első felében mutatkozik be. Az eddigiek alapján azonban lehetségesnek tűnik az egyénire szabás és a kedvező ár megfelelő párosítása, bár ehhez nyilván arra is szükség lesz, hogy a partnerek és a külső fejlesztők minél több érdekes és hasznos komponenssel álljanak elő. Utóbbiak egyébként - ahogy arról mi is írtunk - július közepe óta jelezhetik részvételi szándékukat, beküldhetik az elkészült koncepciókat, a fejlesztői prototípusok pedig már a rendelkezésükre állnak a munka folytatásához.

2015 mindenképpen érdekes év lesz, a 64 bites megoldások mellett várhatóan az ilyen moduláris fejlesztések váltják majd ki a legnagyobb visszhangot.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások