Még soha nem adtak el a tengerentúlon ilyen kevés zenei albumot

Még soha nem adtak el a tengerentúlon ilyen kevés zenei albumot

2014. szeptember 2. 14:27, Kedd
Az egyébként is csekély zenei CD eladások gyorsan zuhannak, de az audiostreamek száma robbanásszerűen nő.

A zenei streaming-szolgáltatók megjelenése drasztikus hatással van a kereskedelemre, ezt támasztja alá, hogy az Amerikai Egyesült Államokban 1991 óta nem adtak el ilyen kevés zenei albumot. A Billboard amerikai zenei magazin kiemelte, hogy a múlt héten mindössze 3,97 millió albumot értékesítettek - ez történelmi mélypontnak számít a tengerentúlon. Két héttel ezelőtt még 4,88 millió zenei CD talált gazdára.

A Nielsen piackutató cég az idei első félévben 33 milliárd audiostreamet regisztrált, ez közel 11 milliárddal több, mint amennyit 2013 hasonló időszakában jegyeztek fel. Zenei CD-kből 19,6 százalékkal, digitális albumból 11,6 százalékkal, míg az egyes zeneszámokból 13 százalékkal kevesebbet adtak el, mint a tavalyi esztendő első félévében. Érdekes viszont, hogy eközben az LP-kből 40,4 százalékkal többet, 2,9 millió helyett 4 millió darabot értékesítettek ugyanebben az időszakban.

A Billboard idézte az egyik értékesítési vezetőt: "Hogy mit tudok mondani a hét eladási adatairól? Emlékszem arra, hogy az albumeladások tízmillió alá csökkentek. Az ipar úgy reagált erre, mintha tragédia történt volna." A megváltozó fogyasztói szokások elsősorban a kiskereskedelmet érintik hátrányosan. A zenei CD-k értékesítési adatai évente átlagosan közel 19,2 százalékkal csökkennek, míg az áruházláncoknál ez az arány 23-25 százalék. Nemrég az eco internetgazdasági szövetség aztprognosztizálta, hogy a streaming teljesen háttérbe szoríthatja a letöltéseket. A háttérben az áll, hogy egyre vonzóbb és olcsóbb a streaming-kínálat, s az emberek egyre kevésbé érdeklődnek az MP3-letöltések iránt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások