Pharrell Williams Happyjét töltötték le eddig a legtöbben Nagy-Britanniában

Pharrell Williams Happyjét töltötték le eddig a legtöbben Nagy-Britanniában

2014. szeptember 10. 17:12, Szerda

A Happyből 1,62 millió példányt adtak el online letöltéssel, mióta tavaly júniusban először a Gru 2 filmzenéjeként, majd az énekes Girl című album vezérdalaként kapható lett. Az idén tízéves slágerlista szerint a tíz legtöbbet letöltött dal közül három is Williams nevéhez fűződik - olvasható a Buzzjack.com portálon. A listát eddig az amerikai Robin Thicke Blurred Lines című száma vezette.


Thicke dalából eddig 1,59 millió kelt el és Williamsnek ebben is szerepe van: a szövegírásban és a produceri munkában vett részt. A termékeny szerző közreműködött a lista 6. helyén álló francia Daft Punk Get Lucky című számában is, amelyből 1,4 milliót töltöttek le törvényesen. A legális digitális zenei piac 10 évvel ezelőtti beindulása óta 1,13 milliárd zeneszámot és 144 millió albumot töltöttek le Nagy-Britanniában.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások