Újabb sorozatot nyírtak ki a bemutatása előtt

Újabb sorozatot nyírtak ki a bemutatása előtt

2014. október 17. 19:25, Péntek
Hiába tűnt érdekesnek a NASA-s sorozat, az NBC csatornának mégsem kellett.

Amerikában pár hónap alatt már a negyedik, korábban berendelt tévésorozatot szüntetik premier előtt. Nyáron a Fox csatorna határozott úgy a pilot és további forgatókönyvek alapján, hogy nem kér az ókori egyiptomi Hieroglyph-ből, valamint hét leforgatott epizód alapján az Us & Them című komédiából, majd az NBC köszönte meg a Magyarországon forgatni tervezett modern Óz-történet, az Emerald City alkotóinak a sorozat létrehozására tett törekvéseit. A minap pedig a Mission Control című komédia színészeit és íróstábját eresztették szélnek.

A David Hornsby által készített sorozat (illetve pilot) a NASA-nál játszódott volna - a hatvanas években. A történet lényegét a főszereplő adta volna, aki nő létére vezető mérnök a vállalatnál, miközben minden egyes beosztottja férfi, tudósok és űrhajósok egyaránt. Persze a cél közös: feljuttatni az első embert a Holdra. A Mission Control főszereplője Krysten Ritter lett volna, a további szerepekre pedig olyan színészeket szerződtettek, mint Eric Nenninger, Jonathan Slavin, Julie Meyer, Leah Renee, Malcolm Barrett és Tommy Dewey.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások