Adót vet ki az internetre a kormány

Adót vet ki az internetre a kormány

2014. október 21. 17:39, Kedd
A távközlési adó hatályát kiterjeszti a kormány az internet-szolgáltatásra - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Kurucz Éva kormányszóvivő Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel közösen bejelentették a kormány által jövő évre tervezett fontosabb adózási szabályokat. A kormány benyújtja a javaslatot az Országgyűlésnek, ezt követően október 31-ig a parlament elé kerül a költségvetési törvénytervezet. Kurucz Éva hosszan méltatta a családi adókedvezmény jelentőségét, azt, hogy a fiatal párok házasságkötését adókedvezménnyel ösztönözi a kormány, és a második gyermek vállalásának ösztönzésére a kétgyermekes családokat illető adókedvezmények növelését tervezik.


Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta: a munkavállalás és a gyermeknevelés támogatása mellett az adórendszer segítni kívánja a növekedést. Elmondása szerint a kormány célja a gazdálkodói környezet működésének könnyítése, a gazdaság kifehérítése, az adminisztrációs terhek csökkentése. A hazai kis és középvállalkozások társasági adója alacsony marad, a kormány 2011-től csökkentette a társasági adót 19 százalékról 10 százalékra 500 millió forintos adóalapig, ezt jövőre is fenntartja a kormány.

A kormány felállítja az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert, amelynek célja az áruk valós útjának nyomon követése, és az, hogy Magyarországon ne lehessen forgalomba hozni olyan árut, amely előzetesen nem volt bejelentve az adóhatósághoz. A miniszter rámutatott: a különadók maradnak, marad a bankadó, reklámadó és a kormány a távközlési adó kiterjesztésére tesz javaslatot. A távközlési adó hatályát kiterjeszti a kormány az internet-szolgáltatásra, minthogy a telefonálás és az üzenetküldés ma már sok esetben az interneten keresztül történik - mondta Varga Mihály.


A beterjesztett törvény szerint az adó alapja internet-szolgáltatás esetén az előfizető vagy az elektronikus hírközlésről szóló törvény szerinti felhasználó által lebonyolított, gigabyte-ban kifejezett adatforgalom. Ez az előfizető, felhasználó által átvitt, azaz le-és feltöltött adatmennyiséget tartalmazza, mértéke pedig minden megkezdett gigabyte után 150 Ft lesz. Ez valószínűleg egyben azt is jelenti, hogy az internetszolgáltatók meg fogják szüntetni a jelenlegi korlátlan előfizetői csomagokat. A szolgáltatóknak minden hónap 20-áig összegezniük kell majd a forgalmukat, és azt egy nyomtatványon bevallani az államnak.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások