Újabb tévésorozatokat szüntettek meg

Újabb tévésorozatokat szüntettek meg

2014. november 8. 09:04, Szombat
Ezúttal egy westernt és egy komédiát szüntettek meg az amerikai tévécsatornák.

Mintha mostanság ébredeznének őszi álmukból a hollywoodi tévécsatornák képviselői, ugyanis az elmúlt hetekben szinte csak arról lehetett beszámolni, hogy mely sorozatok folytatódnak jövőre is új epizódokkal. Most "végre" ennek ellenkezőjéről is hírt adhatunk, pár széria megszűnéséről. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy az első megszűnés sem 100%-ban negatív előjelű, ugyanis az amerikai AMC csatorna úgy szüntette meg a Hell on Wheels című westernsorozatot, hogy előtte még berendelt hozzá két 7 epizódos (fél)szezont, így a rajongók még két évig élvezhetik a vasútépítést és még lezárást is kapnak a történethez.

Az elmúlt napok másik sorozatos áldozata az ABC csatorna újonc komédiája, a Selfie volt. A Karen Gillan és John Cho főszereplésével készült komédia Shaw Pygmalionjának volt a modern verziója, de a közönség a jelek szerint nem értékelte a klasszikus felmelegítését. A készítőknek szerencsére lesz lehetőségük leforgatniuk a berendelt 13 epizódot, ráadásul a sorozatot sem takarítják el azonnali hatállyal a képernyőről.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások