Alig keres telefonján a OnePlus

Alig keres telefonján a OnePlus

2014. november 11. 22:01, Kedd
A cég az év végéig egymillió készüléket adna el, hamarosan újabb előrendelési kör indul.

Legutóbb október közepén szerepelt lapunk hasábjain a OnePlus, amely saját csúcskategóriás telefonjával csak lassan, fokozatosan kívánja meghódítani az érdeklődők táborát. Akkor felmerült egy Windows Phone okostelefon piacra dobása, most azonban megtudhattuk, hogy eddig hány példányt sikerült értékesíteniük, és hogy az év végéig mennyit terveznek eladni a meglévő egyetlen változatból.

A Forbes magazinnak adott interjúban maga Carl Pei, a cég alapítója nyilatkozott az eddigi eredményekről és a közeljövőre vonatkozó tervekről. Itt arról olvashatunk, hogy eddig világszerte mintegy 500 ezer példányt adtak el a szimplán csak One néven megjelent okostelefonból, amire az a magyarázat, hogy az illetékesek szeretnék elkerülni a nagyobb blamát, és az Amazon mintájára feleslegesen felhalmozni olyan raktárkészleteket, amelyeket azután nem tudnak értékesíteni. Ennek köszönhető, hogy a forgalmazás eddig többnyire meghívásos alapon történt, és bár ezzel az érdeklődők jó részét kizárták a beszerzésből, a lassan növekvő, javuló trend számukra mégis vonzóbb, mint a legtöbb ilyen megoldás esetében hagyományosnak mondható, rövid ideig tartó fellángolás, amelyet többnyire csalódást keltő adatok követnek.


A cég októberben némileg tágabbra nyitotta a kaput, mégpedig egy előrendelési kör meghirdetésével, amely azóta le is zárult, ám a hivatalos blogoldalon megtudhattuk, hogy november közepén újra elérhetővé válik majd az opció. Az év végéig szeretnék elérni az egymilliós mérföldkövet, amely egy ilyen kis vállalkozás számára mindenképpen jelentős eredmény lenne, ám ez szinte össze sem vethető az igazán nagyok által kívánt (és sokszor meg is valósított) számokkal.

Az ár várhatóan nem változik, ez a 64 GB-os példány esetében továbbra is 349 dollár marad, ami igencsak kedvezőnek mondható, ám azt még nem tudjuk, hogy jövőre pontosan milyen utódokkal készülnek. Fontos megjegyezni, hogy egy-egy példányon alig néhány dollárt keresnek, ez az alapító elmondása szerint dollárban kifejezve egyszámjegyű érték, ezen nyilván változtatniuk kell majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások