Megjelent a Meizu MX4 Pro

Megjelent a Meizu MX4 Pro

2014. november 24. 13:02, Hétfő
A gyártó gyorsan frissítette csúcskategóriás megoldását – van is mivel büszkélkedniük.

Az MX4 a többi kínai gyártóval együtt a piacon gyorsan előretörő Meizu számára az idei évre szánt csúcskategóriás megoldást jelentette, ezzel azonban a jelek szerint nem voltak teljes mértékben megelégedve, hiszen máris frissült a kínálat. A „Pro” jelöléssel ellátott példány több területen kínál újat, ezeken érdemes gyorsan végigfutni.

Az új, hivatalosan most bejelentett készülék egy 5,5 hüvelykes kijelzőt kínál, mégpedig a JDI jóvoltából. Ez 1536 x 2560 pixel felbontást és 546 ppi pixelsűrűséget támogat, amelyet a Gorilla Glass 3 felület egészít ki. A megfelelő teljesítményről a Samsung által gyártott Exynos 5430 chip gondoskodik, amely a big.LITTLE architektúrára épül, ennek megfelelően 2x4 egységet kínál a felhasználóknak, akik négy, 2 GHz-en futó Cortex-A15 és szintén négy, 1,5 GHz-es órajelen dolgozó Cortex-A7 magra támaszkodhatnak. A listán emellett a 600 MHz-es Mali T628 MP6 grafikus vezérlő, 3 GB LPDDR3 RAM, valamint egy alapesetben 16, 32, illetve 64 GB-os belső tároló szerepel még.


A telefon pontos fizikai mérete 150,1 x 77 x 9 mm, ezzel valamivel vastagabb a közvetlen elődnél, súlya 158 gramm. A keretet ezúttal sikerült 2,8 mm-re visszaszorítani, ezzel az érintőképernyő az előlap 76,5 százalékát teszi ki, míg az akkumulátor egy 3350 mAh-s példány. A megfelelő elérésről és a további funkciókról a dual-band WiFi, az LTE, a Bluetooth 4.0, az NFC, a GPS és GPS-A, illetve a GLONASS támogatása gondoskodik. A hátoldalon egy 20,7 megapixeles Sony IMX220 Exmor RS kamera kapott helyet, ez akár 4K-felbontású videókat is rögzít, és 100 fps mellett kínál burst módot – az előlapon ennek 5 megapixeles társa található. A szoftveres oldalon az Android 4.4.4 KitKat és a gyártó saját Flyme OS felülete fut, míg az mTouch a Meizu által nyújtott ujjlenyomat-olvasó, amely zafírüveg alatt helyezkedik el az előlapon, és az azonosítás mellett a tranzakciók jóváhagyásában is segíthet, még akár enyhén nedves, izzadt ujjakat is gond nélkül leolvasva.

Az MX4 Pro ára Kínában 410 dollárnak felel meg, a gyártó egyelőre nem árulta el, hogy a többi régióban mikor dobják piacra a megoldást.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások