Lépésről-lépésre terjeszkedik a Xiaomi

Lépésről-lépésre terjeszkedik a Xiaomi

2014. november 26. 08:19, Szerda
A kínai társaság mindössze négy év alatt lett a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártója. Reklámok helyett az ár-érték arányban hisznek.

A Xiaomi egyszerű stratégiát választott: viszonylag olcsón kínál megfelelő minőségű és jól támogatott készülékeket. Lei Jun, a Xiaomi vezérigazgatójának célja az évi 100 milliós eladási álomhatár elérése. Azonban a hazai zárt, biztonságos piac elhagyása, a nemzetközi tejreszkedés biztosan nem lesz egyszerű, az Apple mellett meg kell küzdeniük a Samsunggal és számos más gyártóval is. Annak ellenére, hogy már óriási cégről van szó, a kínai kormány továbbra is startupként kezeli a céget, és támogatja, például a bérleti díjak tekintetében. Az új központ három éven belül elkészülhet, a vállalat pedig a remények szerint addigra akár 50 milliárd dollárt is érhet.

Mint korábban oly sokszor, ebben a kérdésben is lépésről lépésre haladnak. Az olcsó okostelefonjaik már elérhetők Hongkongban, Szingapúrban, Indonéziában, Indiában és Malajziában, s irodáik vannak ezen országok mellett Tajvanon. Tony Wei marketingmenedzser elmondása szerint egy új piacra belépéskor lakosságszám alapján döntenek, megbecsülik hány embert érhetnek el a termékeikkel, ezután pedig megvizsgálják, hogy az adott országban milyen fejlettségi szinten vannak a közösségi portálok és mekkora az online kereskedelmi forgalom. E szempontok alapján India az egyik természetes célpiacuk és - Kína mellett - a legfontosabb számukra. Mindezt az is alátámasztja, hogy Hugo Barra hamarosan Pekingből Bangalore városába költözik.

Az infrastruktúra egy része is külföldre kerülhet, a szerverek közül többet Szingapúrba és az Amerikai Egyesült Államokba telepítenek át. A külföldi terjeszkedés miatt egyre inkább előtérbe kerül a Xiaomi helyett a MI név, amely a mobilinternetre utal. Ennek ellenére a bejegyzett cégnév marad továbbra is Xiaomi Inc. "Több ezer szabadalmunk van. Hosszú távon innovatívabbaknak kell lennünk és az embereinknek önállóbban kell gondolkodniuk. Ki akarjuk fejleszteni a saját stílusunkat, a Xiaomi-stílust" - ecsetelte Tony Wei.


Kritikusaik szerint nem csak telefonjaik, de márkaboltjaik is Apple-másolatok

A marketing területén a Xiaomi lemondott a reklámokról, ehelyett az igen aktív felhasználói táborára támaszkodik, amely a közösségi oldalakon (Weibo, Weixin stb.) népszerűsíti a különböző termékeket. Mindez az olyan államokban is működik, mint Malajzia és Indonézia, ahol sok kínai él. Wei szerint nincs szükségük klasszikus reklámokra, inkább a rajongóikra építenek, és a 18 és 30 év közötti korosztály tagjait nagyon hatékonyan el tudják így érni. A Xiaomi fórumában 30 millióan regisztrálták eddig magukat, a Miui operációs rendszer fórumában pedig 70 millióan. A felhasználóktól kapott ajándéktárgyakat külön termekben gyűjtik, ezzel is azt bizonyítja a cég, hogy mennyire fontosak számára a vásárlók és a tőlük kapott visszajelzések.

Kínában 18 központ van, ahol kiegészítőket lehet vásárolni a különböző modellekhez. A fejhallgatók, a védőtasakok és más kiegészítők komoly bevételi forrást jelentenek. A telefonok 70 százalékát a saját honlapjukon, míg a fennmaradó 30 százalékot partnereiken (China Mobile, China Telecom, China Unicom) keresztül értékesítik. A készülékeket a Foxconn gyártja. Nem csak okostelefonokat készítenek, hanem routereket és beltéri egységeket is.

A vállalat egyik erénye, hogy a támogatás kiemelkedő: míg más gyártóknak a szoftverfrissítésekhez több hónapra van szükségük, addig ők ezt hetente, rendszeresen biztosíjták. Lei Jun jelen lesz a 2015-ös CeBIT-en, amelyen Kína lesz a hivatalos vendég. Ugyan a Xiaomi még nem akarja Németországot meghódítani, az ázsiai piacra koncentrál, de egy ilyen szereplési lehetőséget ki nem hagyna a vállalat. Hugo Barra, a Xiaomi alelnöke nemrég úgy nyilatkozott az okostelefonok árazása kapcsán, hogy szerintük ha valamit 200 dollárból is el lehet készíteni, akkor azt a terméket nem kell 600 dollárért forgalmazni. A Xiaomi üzleti modellje az, hogy mindenütt, ahol lehetséges, keressenek egy kis pénzt. Az innováció szerintük nem luxuscikk, hanem mindenkinek jár.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások