A légkörből nyerne üzemanyagot a grafénmembrán 

A légkörből nyerne üzemanyagot a grafénmembrán 

2014. december 3. 09:11, Szerda
A grafén felhasználásával tökéletesítenék az üzemanyagcellákat, a légkörből nyerve hidrogént.

A Manchester Egyetem kutatói és PhD-hallgatói kínai és holland szakemberek segítségével dolgoztak ki egy olyan új eljárást, amely forradalmasíthatja az üzemanyagcellákat és egyben egyszerű alternatívát nyújtana az ezekben felhasznált hidrogén előállítására. A fejlesztés kis méretekben működik, a további fejlesztéssel széles körben is elterjedhet.

Az intézmény kutatócsoportja 2004-ben, Andre Geim vezetésével izolálta és fedezte fel a grafént, amely akár egyetlen atom vastagságú membránok formájában, számos területen rendkívül hasznos komponensként jelenhet meg. Ez az érdekes anyag rendkívül vékony, az acélnál mégis 200-szor erősebb, emellett pedig hatékony a különböző gázok és folyékony anyagok elválasztásában, nem meglepő tehát, hogy rozsdamentes burkolatként, illetve ellenálló csomagolásként is felhasználták már. A szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy vajon a hidrogénatomok mellett azok elektronoktól megszabadított példányait is ugyanúgy szűri-e a grafén, itt azonban meglepő eredményt kaptak, a protonok ugyanis viszonylag könnyen áramlottak át a membránon, különösen akkor, ha megemelték a hőmérsékletet és platina nanorészecskéket alkalmaztak katalizátorként.

Geim és a tanulmány társszerzője, Marcelo Lozada-Hidalgo, aki PhD-hallgatóként vett részt a kutatásban, kiemelik, hogy a grafén megjelenése az üzemanyagcellákban nagy előrelépést eredményezne a technológia területén, hiszen itt jelenleg komoly problémát okoz a protonmembránok tökéletlensége, ami szennyezést, ezáltal pedig a cellák hatékonyságának romlását eredményezi. A grafén kiválthatja az itt használt membránokat, tökéletes elválasztást biztosítva a protonok és az egyéb komponensek között, így nagymértékben növelhetnénk a hatékonyságot. Mi több, a kísérlet során beigazolódott, hogy ezen grafénmembránokkal akár a légkörből is kinyerhetjük a szükséges hidrogént, vagyis a jövőben olyan hordozható generátorok jelenhetnek meg a piacon, amelyek nem igényelnek külön üzemanyagot, hiszen a levegőből biztosítanák azt.

Ehhez természetesen még további munkára van szükség, az eddig elkészült változat ugyanis kis méretekben adott pozitív eredményt, ezáltal pedig a kinyert hidrogén elenyésző mennyiségűnek titulálható.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások