10 milliárd évesek is lehetnek a földszerű bolygók 

10 milliárd évesek is lehetnek a földszerű bolygók 

2014. december 31. 11:48, Szerda
A Kepler űrtávcső egy 10 milliárd éves csillag öt, hasonló korú bolygóját figyelte meg.

Nem is olyan rég még arról számoltunk be, hogy véglegesítették a Kepler újraindulását követő egyik első megfigyelés részleteit, ezzel pedig elmondható, hogy az űrtávcső sikeresen tért vissza a számára kijelölt feladathoz. Most egy újabb felfedezés fontosabb adatait tették közzé, ez azonban akár áttörést is hozhat az exobolygók területén.

A Forbes magazin adott hírt arról, hogy a The Astrophysical Journal hasábjain jelent meg egy nemzetközi csillagászcsapat munkájának eredménye, amely arra utal, hogy a földszerű bolygók a korábban gondoltakhoz képest jóval idősebbek is lehetnek, koruk akár a 10 milliárd évet is elérheti, ezzel pedig jó esély látszik arra, hogy akár élet is kialakulhatott rajtuk, mi több, ez az élet rendkívül komplex és intelligenciával tarkított lehet. Természetesen az élet jelenlétéhez az általunk szükségesnek vélt összes tényező meglétére is szükség van, ám itt az is komoly előrelépés, hogy a lehetséges kort illetően alaposan kitágult az intervallum.

A KOI-3158 jelzésű, a Napnál 25 százalékkal kisebb, tőlünk mintegy 117 fényévre lévő halovány narancssárga csillag már korábban is felbukkant a csillagászattal foglalkozó portálokon, most azonban ezen csillag 5 megfigyelt bolygója kapta a főszerepet, ezek kora ugyanis nagyon hasonló a csillagéhoz, tekintettel arra, hogy nagy valószínűséggel ugyanazon csillagködből (nebula) alakultak ki. Maga a csillag (korából adódóan) fémben szegény, a méretüket tekintve a Merkúr és a Mars közé sorolható bolygók esetében ez problémát is jelenthet, mivel jó eséllyel nincs megfelelő mágneses mezejük a káros sugárzás elleni védelemhez, de mivel közel keringenek csillagukhoz, és azt mindössze 10 nap alatt kerülik meg, felszínük eleve túl forró az élet kialakulásához és jelenlétéhez.

A mostani felfedezés megváltoztathatja gondolkodásunkat a földszerű bolygók kialakulásáról és azok lehetséges koráról. A 10 milliárd éves intervallum óriási, itt bőven lehet idő az élet kialakulásához (a Föld esetében a mikrobiális életet 3-4 milliárd évesre teszik), itt „mindössze” a megfelelő jelöltek megtalálását kell megoldanunk. A szakemberek szerint erre még legalább egy évtizedre lesz szükség, legalábbis akkor indul majd el az Európai Űrügynökség PLATO (Planetary Transits and Oscillations) küldetése, amely éppen ezen a területen ígér újabb előrelépést.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások