Itt a Csótányok című posztapokaliptikus komédia előzetese

Itt a Csótányok című posztapokaliptikus komédia előzetese

2015. január 4. 05:36, Vasárnap
Nem készül sok posztapokaliptikus komédia, így a Cockroaches mindenképp kötelező premiernek számít.

Miközben az amerikai tévés komédiák már évek óta válságban vannak, a készítők csak ötlettelenségben képesek egymást felüllicitálni, a nézők pedig jobb híján olyan, zömében színvonaltalan szitkomokra fanyalodnak, mint a The Big Bang Theory és a Two and a Half Men, addig Angliában továbbra is bőven akad ötlet a vicces sorozatok terén. Más kérdés, hogy a 2014-es próbálkozások alapján ezen ötleteknek mindössze feléből lesz jó sorozat (ld. Plebs, The Detectorists, Scrotal Recall), ami persze még így sokkal jobb átlagot jelent, mint Amerika esetében.


Januárban olyan, ígéretesnek tűnő komédiasorozatok mellett, mint a Crims és a Catastrophe, 13-án bemutatásra kerül az ITV2-n a Cockroaches, ami a magyar keresztségben a Csótányok címet kaphatná, ha lenne arra bármiféle esély is, hogy itthon is bemutatásra kerüljön a széria. A fenti előzetesből kiderül, hogy egy posztapokaliptikus vígjátékról van szó, mely 10 évvel a világégést követően játszódik, középpontjában pedig egy szerelmes pár áll, akik az óvóhelyről kiszabadulva elkezdenek ismerkedni az új világgal, s azok lakóival, többek között a lány exével.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások