Új zombis tévésorozat kapott előzetest

Új zombis tévésorozat kapott előzetest

2015. január 12. 20:13, Hétfő
Márciusban indul útjának az iZombie, mely új előzetest kapott.

Sokak szerint a világ nyolcadik csodája volt, hogy a The Walking Dead hatalmas sikerét követően nem árasztották el a tévécsatornákat a zombis szériák, pedig ez mindössze annak volt köszönhető, hogy a tévécsatornák vezetői pontosan tudták, hogy a nézőket nem a zombik vonzzák, hanem maga a sorozat, annak története, karakterei. Persze várható volt, hogy valamikor eljön annak is az ideje, hogy ismét készülnek zombikra épülő tévés projektek.


A sorban az egyik első a Syfy-os Z Nation volt, a második pedig az iZombie lesz, melynek új előzetese feljebb nézhető meg. Az iZombie egy 28 részt megért képregény alapján készül és egy orvostanhallgató lányról szólna, aki zombilétét úgy kívánja fenntartani, hogy a hullaházban dolgozik, így jutva a mindennapi emberi agyhoz. Balszerencséjére azonban, ha megeszik valakinek az agyát, akkor a "vacsora" hangja megszólal a fejében, s addig nem hagyja nyugton, míg meg nem oldja az illető halálának rejtélyét. Az iZombie premierjére március 17-én kerül sor.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások