Elindult az internetről szóló nemzeti konzultáció

Elindult az internetről szóló nemzeti konzultáció

2015. február 3. 19:32, Kedd
Bárki javasolhat kérdést, március 26-án válogatnak ki ezekből húszat, majd ezekre két hónapon át lehet válaszolni. Eredmény majd ősszel lesz.

A www.internetkon.hu oldal keddi elindulásával kezdetét vette az internetről szóló nemzeti konzultáció - jelentette be Deutsch Tamás, a folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos. Szerinte az alapvető kérdés az, "milyen lesz a jövő magyar internetje", ennek megválaszolása pedig nem csupán a szakemberek, a szektorban érintett cégvezetők vagy a politikai döntéshozók kizárólagos feladata. Március 26-áig minden, 14. életévét betöltött magyar állampolgár tehet fel kérdést az oldalon; a felvetéseket bő egy hónap alatt rendszerezik 15-20 pontból álló kérdőívbe, amelyet május eleje és június vége között lehet majd kitölteni.

"Áttekintettük az elmúlt két hónapban, hogy mik a legjobb gyakorlatok Európában, sőt Európán kívül is, amikor fontos kérdésekről kormányok által meghirdetett társadalmi párbeszéd zajlik. Azt tapasztaltuk, hogy a legizgalmasabb, a legnagyobb szabadság lehetőségét megadóak azok a konzultációk voltak, amelyek kétlépcsős megoldást alkalmaznak, amit mi is alkalmazunk. Az internet világa a szabadság világa. Minden magyar polgárnak, az infokommunikációban érdekelt kis-, közepes és nagyvállalatnak, szakmai és társadalmi szervezeteknek módjuk és lehetőségük van, hogy konkrét kérdéseket javasoljanak a május, június, júliusban lezajló nemzeti konzultációban." - mondta.

"Minden, az internet jövőjét meghatározó kérdést három témakör köré lehet csoportosítani. Az első ilyen a fogyasztóvédelem, a felhasználóbarát intenet kérdése, a második az innováció, gazdasági és társadalmi versenyképesség kérdése, a harmadik pedig az internet szabadsága, illetve a netsemlegesség kérdése. Bármely felmerülő kérdés valamely témakörben elhelyezhető. Semmifajta elvárás nincsen, még emailcímet sem kötelező megadni, és bárki bármennyi kérdést feltehet. A honlap napi aktuális szinten fogja mutatni a beérkezett kérdések számát, és a kérdések feldolgozását illetően kéthetes rendszerességgel fogunk tájékoztatást adni a konkrét kérdésekről. "


A kérdésfeltevési periódus lezárta után mindent felvetést közzétesznek a blogot is kínáló honlapon, amely szakszótárt és rövid videoüzeneteket is kínál majd a felhasználóknak. "El fogjuk mondani, hogy mondjuk 1625 kérdés érkezett, melyek a tartalmukat megvizsgálva 95 témát vetnek fel, és ezek áttekintése és értékelése alapján, szakértőkkel folytatott konzultációkat követően én arra teszek javaslatot, hogy mely 20 kérdés szerepeljen az internetkon kérdőívén. Ezt a munkát áprilisban fogjuk elvégezni. Legkevesebb két nagy konferenciát fogunk szervezni, ahol a szakértők személyesen is elmondhatják a kérdéssorról a véleményüket. Ezután a kormány elé tárom a javaslataimat, mely döntést hoz."

"A célja ennek a konzultációnak nem szépészeti, hanem érdemi" - jegyezte meg a fideszes politikus, jelezve, hogy szeptemberre készít előterjesztést a válaszokból körvonalazódó kép alapján szükségesnek látszó kormányzati és törvényalkotási lépésekről. A konzultációval foglalkozó titkárságnak nyolc, eddig is a közszférában dolgozó alkalmazottja lesz, így pluszköltséget az ő alkalmazásuk nem okoz; a technikai feltételek megteremtésére - a honlappal és a hardverrel kapcsolatos szolgáltatásokra - 12,7 millió forint értékben kötöttek szerződéseket.

Könnyen érthető, átlagos tájékozottsággal bíró ember által is csekély mérlegelés után eldönthető, igen-nemmel megválaszolható kérdések lesznek. Minden magyar polgárnak egyszer lesz módja megválaszolni a kérdésort. "A - gondolom kevés számú - trollkodni akaró ember nagyon egyszerű informatikai eszközökkel kiszűrhető, aki egymaga háromszázszor szeretne véleményt nyilvánítani." - mondta.


Koltay András, a Magyar Tudományos Akadémia Médiatudományi Kutatócsoportjának vezetője azt emelte ki, hogy az oldalon a szakmai szótár mellett elérhető egy olyan, a kutatócsoport által szerkesztett blog is, amely közérthető formában mutatja be a felhasználóknak az internet szabályozásával kapcsolatban felmerülő legfontosabb kérdéseket annak érdekében, hogy a konzultációban részt vevők megalapozottan tudjanak azokról véleményt formálni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások