Autókat is irányíthat majd az iPhone

Autókat is irányíthat majd az iPhone

2015. február 7. 11:12, Szombat
Az Apple okostelefonja a következő hónapokban igazi multifunkciós készülékké válhat.

Az óriáscég még 2011. október 20-án nyújtotta be azt a szabadalmát, amelyet most fogadott el az Amerikai Egyesült Államok Szabadalomügyi Hivatala és amely arról szól, hogy egy iPhone-tulajdonos akár az eszköz segítségével is kinyithatja és elindíthatja majd a gépkocsiját. Sőt, elvileg még az ülések és a visszapillantó tükrök pozíciója, valamint a hangerő is beállítható lesz így.

A szabadalmi leírás alapján a beállításokat el lehet majd tárolni és arra is lehetőség lesz, hogy különböző autósok mind elmenthessék, később pedig aktiválhassák a saját beállításaikat. A jármű és az iPhone közötti kommunikáció Bluetooth-kapcsolaton keresztül valósul meg, ami erősen korlátozza a hatótávolságot.

Az iPhone segítségével vezérelhető lesz a világítás, az autórádió, a tolótető és a navigációs funkciók is. A rendszert az iPhone ujjlenyomat-szkennere biztosítja. Az, hogy az elképzelésből valóság lesz-e, elsősorban az autógyártóktól függ, akik eddig nem igazán hagyták, hogy külsős cégek hozzányúljanak a gépkocsik alapvető funkcióihoz. Könnyen elképzelhető az is, hogy az Apple csupán így akarja megakadályozni azt, hogy más gyártó hasonló megoldással rukkolhasson elő.

Az már tavaly májusban kiderült, hogy egy szoftverrel lakást vezérlő távirányítóvá válhat az Apple készüléke. A világítás bekapcsolása, a fűtés vezérlése, a riasztók beállítása mind elvégezhető lesz az új program és az iPhone segítségével.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások