2016-ban jön a Rossz szomszédság 2

2016-ban jön a Rossz szomszédság 2

2015. február 7. 12:14, Szombat
Mindenki visszatér a Rossz szomszédság második részére.

A Universal Pictures hivatalosan is bejelentette, hogy elkészíti tavalyi sikerkomédiájának, a ROssz szomszédságnak (Neighbors) a második részét. A hír nem okoz nagy meglepetést, ugyanis a film premierjét követően azonnal szárnyra kaptak a pletykák egy esetleges második részt illetően, s ezek, mondhatni szokás szerint, ismét igaznak bizonyultak. A korhatáros komédia második részére az első epizód főbb szereplői (Seth Rogen, Rose Byrne, Zac Efron) vissza fognak térni, a filmet pedig ismét Nicholas Stoller rendezi. Az amerikai premier várható időpontja 2016. május 13-a.

Az első résztől már a kampány alatt is lehetett remélni a sikert, azonban a Rossz szomszédság teljesítménye felülmúlta az előzetes várakozásokat. Az alig 18 millió dollárba kerülő film csak Amerikában 150 millió dollár bevételt termelt, a világ többi részéről pedig ehhez még 118 millió jött hozzá. Összességében tehát igen jövedelmező film volt a Universal számára.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások