Európában is elérhető lesz a Sony okosszemüvege

Európában is elérhető lesz a Sony okosszemüvege

2015. február 19. 08:46, Csütörtök
Németországban már előrendelhető a termék, az első készülékeket márciusban szállíthatják ki.

A Sony Smart Eyeglass fejlesztői verziója, az SED-D1 immár Japánban, az Amerikai Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Németországban rendelhető meg, az ára országtól függően 100 000 jen, 840 amerikai dollár, 520 font vagy 670 euró. Márciustól az eszköz Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Belgiumban, Hollandiában és Svédországban is elérhető lesz. A termékhez számos kompatibilis alkalmazás jelenik majd meg. Ezek között lesznek olyanok, amelyek a Facebook, a Twitter, a Gmail, a naptár vagy a beszédvezérlés használatát könnyítik meg. A cég hozzáférhetővé tette a szoftverfejlesztői csomagot is.


A Smart Eyeglass esetében a 3 mm vékony lencsék a kijelzők. Ennek a konstrukciónak az az előnye, hogy a tartalmak mindkét szem számára láthatóak (a Google Glassnál az egyik szem látja csak), a hátránya viszont, hogy a szemüveg nem képes a színek megjelenítésére. A kijelző monokrómok, minden tartalom zöld színben jelenik meg.

Az akkumulátort, a beépített hangszórót és mikrofont, az NFC-chipet és a kezelőelemeket egy külön modulban helyezték el, amelyet kábellel kötöttek össze a készülékkel. Az üzemidő a kamera használata nélkül 2,5 óra, a kamera használatával pedig mindössze 80 perc. Van Bluetooth 3.0-támogatás, az operációs rendszer pedig az Android 4.4 vagy egy újabb verzió lehet.

Az első információk már tavaly szeptemberben kiszivárogtak a Sony okosszemüvegéről.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások