Felderítő minitankon dolgoznak a britek 

Felderítő minitankon dolgoznak a britek 

2015. február 25. 08:45, Szerda
Az új jármű jóval nehezebb, de egyben jobban felszerelt a jelenleg használt típusnál.

A brit védelmi minisztérium jóváhagyta a Scout névre keresztelt új páncélozott felderítő jármű fejlesztésének következő fázisát, pontosabban annak finanszírozását. A program eredményeként néhány éven belül leváltanák a jelenleg használt példányokat, ám az új fejlesztés egy igencsak eltérő koncepción alapul.

A General Dynamics Scout Specialist Vehicle ugyanis – bár egy könnyű páncélozott jármű feladatait látná el – mintegy háromszor nehezebb közvetlen elődjénél, amit az erős páncélzatnak és a kiegészítő felszereléseknek köszönhet. A cég még szeptemberben nyerte el a pályázatot, amelynek értelmében 3,5 milliárd font értékben egészen pontosan 589 ilyen járművet szállít le a brit hadseregnek, amelynek tagjai az első példányokat 2017-ben veszik majd át. A gyors szerződéskötésre azért is szükség volt, mert a májusban esedékes választások eredményeként további megszorításokat léptethetnek életbe, így ezt mindenképpen meg akarták előzni, hogy meglegyen a szükséges fedezet.


Az új minitank egyfajta átmenetet képez a hagyományos változatok és a könnyű, kifejezetten felderítő célokra szánt példányok között. Fő fegyverzete egy mindössze 40 mm-es ágyú, amely ebben a kategóriában megfelelőnek tűnik, a nagyobb csatákra hivatott tankoknál azonban leginkább a második világháború előtt volt jellemző (a német Panzer III eredetileg 37 mm-es ágyúval jelent meg, míg a jóval később, már a háború alatt elkészült magyar Turán I egy szintén 40 mm-es fő fegyverzetet kapott, ami már akkor elavultnak számított). A páncélzat vastagra sikerült, emiatt is ugrik meg a tank súlya, ám az új egységek feladatai között nemcsak a felderítés szerepel majd, hiszen készítenek javító, vezetésre szánt parancsnoki, valamint csapatszállító változatokat is, amelyeket igény szerint ellátnak különféle érzékelőkkel és egyéb elektronikai eszközökkel.

A rendszerkritikus részek dizájnját az év közepén véglegesítik, az elkészülés után pedig három ezredet szerelnek majd fel a felderítő változattal – a program 2025-re érné el csúcspontját, a régi CVR(T) járművek teljes lecserélésével.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások