Év végén jöhet a Xiaomi Mi 5

Év végén jöhet a Xiaomi Mi 5

2015. március 16. 16:58, Hétfő
A kínai gyártó az év végére halasztaná a megjelenést, addig a prototípusokat tesztelik.

Januárban több alkalommal is olvashattunk a Xiaomi kapcsán megjelent újdonságokról. Itt szóba került az Mi 5 várható megjelenése, illetve a zafír kijelző esetleges felhasználása, ezt azonban néhány napra rá két jóval nagyobb példány debütálása követte, amelyek erős hardverrel és a Note név alatt kezdték meg pályafutásukat. Februárban az is kiderült, hogy a cég Kínában már az első helyet is megkaparintotta, most pedig az új zászlóshajó került ismét a középpontba.

A távol-keleti országból származó értesülés ugyanis arról szól, hogy az Mi 5 megjelenésére egészen az év végéig várnunk kell majd, mivel az új generáció képviselője még nincs egészen megfelelő állapotban. Ez több, mint egy éves szünetet jelentene a tavaly július óta kapható Mi 4 okostelefonhoz képest, ám hivatalos információ eddig még nem jelent meg ezzel kapcsolatban, így egyedül a véglegesnek szánt név tűnik biztosnak. A hardvert illetően maradnak a találgatások, bár a kereken 5 hüvelykes, vagy egy ahhoz nagyon közeli méretű érintőképernyő kézenfekvő választásnak bizonyulna, hiszen a két Note okostelefon megjelenése után felesleges lenne egy harmadik, kifejezetten nagy változat piacra dobása.


Az eddig megjelent hírekben egy 5, illetve egy 5,2 hüvelykes kijelzőről olvashattunk, bár szóba került az 5,7 hüvelykes példányok alkalmazása is, amely a fentiek miatt már nem tűnik valószínűnek. A 64 bites architektúrát kínáló Snapdragon 810 chip alkalmazása logikus lépés lenne a cég részéről, de a Snapdragon 805 sem lenne órási visszalépés ehhez képest. Az Android 5.0 Lollipop támogatására szintén számíthatunk, ez nyilván ezúttal is a cég saját MIUI kezelőfelületével egészülne ki.

Lei Jun vezérigazgató egyébként nemrég elárulta, hogy minden egyes készülékük esetében 5-6 prototípust fogyasztanak el, átlagosan pedig mintegy másfél évet vesz igénybe a kutatás-fejlesztési munkálatok lezárása. A külső dizájn már szinte teljesen elkészült, innentől kezdve a prototípusoknak jut a főszerep.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások