Segítséget hív a hálózatba kötött kerékpár

Segítséget hív a hálózatba kötött kerékpár

2015. március 22. 16:19, Vasárnap
Az új terméket a Deutsche Telekom és a Canyon nevű kerékpárgyártó cég közösen fejlesztette ki.

Az új modell első prototípusát az Eurobike 2014 kiállításon mutatták be, míg most a CeBIT-en a már kész változatot állította ki a két vállalat. A Mountain Bike különlegessége, hogy vészhelyzetben képes értesíteni az előre beállított személyeket, rokonokat, így azok például a balesetet szenvedő segítségére siethetnek. A megoldás előnye, hogy a közúti közlekedésben, az erdőben vagy a hegyek között egyaránt működik ha van elérhető mobilhálózat.


Alexander Decker, a T-Systems Austria munkatársa kifejtette, hogy a fedélzeti rendszer érzékeli, ha az érintett kerékpáros már nem tud magától felkelni és továbbhaladni, s a beépített GPS-egység meghatározza a balesetet szenvedett személy pontos tartózkodási helyét. Ezután a rendszer a koordinátákat automatikusan elküldi SMS-ben azoknak, akiknek a számát a felhasználó előtte az okostelefon-alkalmazásban elmentette. Azonban azt is be lehet állítani, hogy a kerékpár közvetlenül a segélyhívó központokat értesítse, ílyen esetekben a koordinátákat a baleset helyszínéhez legközelebb található mentőállomásra küldi el. Amennyiben az illető valamilyen betegségben szenved, akkor az azzal kapcsolatos információk szintén továbbíthatók.


A kommunikációs egység a GPS-modul mellett SIM-kártyából, mikrovezérlőből és mozgásérzékelőből áll, és a kerekeken is vannak szenzorok, amelyek felismerik a kerékpár aktuális helyzetét. A kerékpár azonnal reagál a drasztikus sebességcsökkenésre, a hirtelen eldőlésekre és az erős rezgésekre. Azt minden esetben a felhasználó állíthatja be, hogy a rendszer az esemény bekövetkezése után mennyi időt várjon az értesítés elküldéséig. A megoldást jelenleg a Canyon és a Deutsche Telekom 50-80 munkatársa teszteli. Vizsgálják azt is, hogy milyen extra szolgáltatásokat kínálhatnának az embereknek. Az első termékek 2016-ra kerülhetnek a boltokba. Azt a Deutsche Telekom nem árulta el, hogy tervezi-e az együttműködést más kerékpárgyártókkal.

A Samsung olasz részlege tavaly okos kerékpárt készített, amelyet a kerékpársávot vetítő lézerprojektorokkal szereltek fel.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások