Az androidos telefonokat is becserélné az Apple

Az androidos telefonokat is becserélné az Apple

2015. március 20. 17:55, Péntek
A riválisok készülékeire is kiterjesztené programját az Apple, hogy fellendítse az iPhone forgalmát.

Érdekes hír jelent meg a napokban a 9to5Mac internetes portálon, amely az Apple úgynevezett „trade-in” programjának további sorsával kapcsolatos. Az eredetileg 2013-ban útjára indított, a család régi készülékeinek becserélésére buzdító kezdeményezés a közeljövőben az Android és a BlackBerry szoftvert futtató fejlesztésekre is kiterjedne, ezzel növelnék ugyanis saját népszerűségüket a felhasználók körében.

Több forrás is megerősítette, hogy az Apple Store üzletek alkalmazottjainak felkészítése már a héten megkezdődik, ezt követően pedig belátható időn belül lehetőségünk lesz becserélni a két rivális operációs rendszer valamelyikét futtató készülékünket, hogy azokért egy új iPhone készülék beszerzését megkönnyítő vásárlási utalványt kapjunk. Az általunk becserélt telefon pontos értékét az alkalmazottak állapítják majd meg, nekik lehetőségük lesz a kapcsolati lista átvezetésére is, ám az összes többi adatot és információt maguknak a felhasználóknak kell majd megőrizniük, illetve átmásolniuk az új példányokra.


Az Apple célja meglehetősen világos: szeretnék még tovább növelni az iPhone család népszerűségét, különös tekintettel a tavaly bemutatott párosra, amely eddig is igencsak szép forgalmat produkált. 2014 utolsó három hónapjában például összesen 74,5 millió ilyen készüléket értékesítettek, ezzel negyedéves szinten még a listát eddig magabiztosan vezető Samsungot is megelőzték, így megnyílt az esély arra, hogy akár éves tekintetben is szorosabbá tegyék a versenyt. Hivatalos úton egyelőre nem voltak hajlandók megerősíteni az értesülést, de a források is nevük elhallgatását kérték.

Az idei év első negyedében az előrejelzések szerint további 53 millió példány találhat gazdára, a második negyedévre pedig újabb 45 milliót rendelhetnek meg a beszállítóktól.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások