Halasztják A szállító rebootjának premierjét

Halasztják A szállító rebootjának premierjét

2015. április 2. 20:42, Csütörtök
Három hónappal csúszik az új A szállító kezdése.

Úgy tűnik, nem volt véletlen az, amit A szállító rebootjának előzetesénél mi is említettünk, miszerint a trailerben ősz volt feltüntetve, mint a The Transporter Refueled premierjének dátuma, azonban Amerikában mindezidáig június 19-e volt a tervezett bemutató dátuma. Tegnap ugyanis hivatalosan is megerősítésre került, hogy nincsenek illúzióik a készítőknek, nem nagy sikerű nyári filmnek szánják az új A szállítót, hanem az is ősszel kerül mozikba, mint a Jason Statham főszereplésével készült epizódok.

Az EuropaCorp által forgalmazott, Ed Skrein főszereplésével készített filmet Amerikában szeptember negyedikén láthatja a közönség, szinte napra pontosan A szállító premierje után tíz évvel. Ez a dátum, ami egyébként egy ünnepi hosszú hétvége (Labor Day) általában nem szokott jó óment jelenteni, hiszen a nyár végét jelenti, azonban tíz éve A szállító második része 16 milliós startjával új rekordot ért el, ami bizonyítja azt, hogy nem kell mindig hinni a statisztikáknak.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások