Politikusakadémia indul a Comedy Centralon

Politikusakadémia indul a Comedy Centralon

2015. április 9. 15:05, Csütörtök
A magyar humorcsatornára költözött Dr. Mogács Politikusakadémiája.

Mogács Dániel, saját maga által is igen gyökérnek és visszataszító féregnek tartott fiktív karaktere, Dr. Mogács azt tanítja meg az ország leendő vezetőinek, hogyan kell viselkedniük a kamerák és választóik előtt. Dr. Mogács 2010-ben tűnt fel, majd teljesen önállósodva nem kisebb célt tűzött ki magának, minthogy világuralomra törjön. Országjáró Népbutító Kampányán túl egy ”jó tanácsokkal” teli sorozatot is elindított, a Politikusakadémiát, amelyben sorra veszi a közszereplők gyakori hibáit, mint például a „politikusfingás”, a sarkítottan rossz kapcsolatépítési metódusok és a politikusdivat abszurd baklövései, de a „sározás” ideológiája is szóba kerül.


A Politikusakadémia websorozatként mutatkozott be a YouTube-on és úgy tűnik, hogy a Comedy Central látott benne fantáziát, ugyanis április 6-án már láthattuk, ahogy Dr. Mogács a jövő politikusait oktatja. És mai is látni fogjuk, valamint minden hétfőn és csütörtökön. Ameddig csak igény van rá, a csatorna, a készítő, illetve a közönség részéről.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások