Ritka nagyot büntetett a Halálos iramban 7

Ritka nagyot büntetett a Halálos iramban 7

2015. április 14. 17:15, Kedd
Tudtuk, hogy mindenki látni akarja a filmet, de hogy kevesebb, mint egy hét alatt többen nézik meg, mint a hatodik részt összesen..., na, az teljesen valószerűtlen.

Megnézed a Halálos iramban 7-et?
Már láttam.
Igen, moziban megnézem.
Majd letöltöm.
Pff, ilyesmi engem nem érdekel.
A Halálos iramban-sorozat szinte minden országban azonos sormintát követett a harmadik rész után, s ez az, ami minden folytatásos mozis széria készítőinek célja, hogy a nézettsége, illetve a bevétele epizódról epizódra növekedjen, vagyis, hogy egyre többen és többen fedezzék fel maguknak a filmeket. Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy nem voltak olyanok, akiknek ne tetszett volt valamelyik rész, azonban a lemorzsolódók helyére mindig többen érkeztek azok közül, akik másodlagos vagy harmadlagos csatornákon (DVD-n vagy tévében) fedezték fel a franchise-t, s lett belőlük elsődleges, azaz mozis néző.


Bármennyire is egyszerűnek tűnik ekképp gyarapítani a nézőbázist, az nem mehet a végtelenségig, egyszer minden filmsorozat megtorpan, a kérdés csak az, hogy már a második részre, vagy éppenséggel a nyolcadikra. A Halálos iramban esetében volt, aki azt gondolta, hogy a hatodik rész kiemelkedő eredményei után vége a növekedésnek, azonban a konszenzus inkább az volt, hogy még mindig gyarapodási potenciál a filmekben.

Természetesen Paul Walker halálát követően erről már mindenki meg volt győződve, annak ellenére, hogy népszerű tévhit, hogy az efféle tragikus eseményeknek nézettséggeneráló hatása van - elég csak megnézni az elmúlt évek példáit, melyekre ez nem volt igaz. Más kérdés, hogy az ember általában azon példákra emlékszik melyeknél jelen volt a növekedés, de, miképp a Halálos iramban 7 esetében, úgy A sötét lovagnál is a korábbi epizód jó fogadtatása sokkal többet nyomott a latban. (Arról nem is beszélve, hogy a harmadik Batman-film még a Heath Ledgeres résznél is több nézőt érdekelt - legalábbis világviszonylatban.)


Hogy a fentieket a számok nyelvére is lefordítsuk: a Halálos iramban hetedik részét a premier csütörtökétől vasárnapig 136 568-an nézték meg Magyarországon, ami 180 millió forint bevételt jelentett a forgalmazónak, a UIP-Duna Filmnek, s ehhez még további 10 ezer szerda esti, premier előtti néző jött hozzá. Ráadásul az érdeklődés nem lankadt hét közben sem, így csütörtökre a kétszázezredik látogatója is megvolt a filmnek - mindez egyetlen hét alatt. Vajon mikor próbálkoznak meg a készítők a 3D-s konvertálással?

A folytatás hasonlóan impresszív volt, hiszen míg Amerikában 60%-kal csökkent a film iránti érdeklődés a második hétvégére, itthon teljesen tolerálható módon, pusztán 48%-kal. A második hétvégén 70 178-an fizettek be Vin Dieselék száguldozására, így a Halálos iramban 7 tizenegy nap alatt 281 251 fizető nézőt vonzott, és 369,5 millió forint bevételt generált a moziknak, illetve a forgalmazónak. (A kiemelkedő eredményről mindent elmond, hogy a hétvége második legnézettebb filmjét 7 536-an látták itthon.)

A Halálos iramban 7 számai azért is számítanak döbbenetesnek, mert itthon eddig közel sem volt akkor durranás a széria. Természetesen az előző epizódok zöme is siker volt a maga nemében, de még a legtöbb nézőt érdeklő második rész is "csak" 167 ezer nézővel zárt - annyi a hetedik résznek pár nap alatt megvolt. Érdekesség, hogy míg Amerikában a széria iránti érdeklődés a harmadik rész idején esett vissza, hogy aztán Vin Diesel visszatérésével a negyedik filmre ugrásszerűen megnőjön és megágyazzon egy rettenetesen sikeres franchise-nak, addig itthon, bár a Tokiói hajsza korrekt 100 ezer nézőt hozott, az azt követő, Halálos iram címet viselő negyedik etap is nagyjából hasonló eredménnyel zárt (101 736 néző), hogy aztán végül az ötödik (143 052 néző) és a hatodik (166 323 néző) felvonásra nőjön meg, de csak némiképp az érdeklődés.


Hogy tetszett a Halálos iramban 7?
Jó volt.
Közepes.
Nem volt jó.
Nem láttam.
Azt talán mondanunk sem kell, hogy mindenhol máshol nagy siker a Halálos iramban 7, nem egy országban premierrekordot döntött. Amerikában 10 nap alatt 251 millió dollár bevételt ért el, a világ többi részén pedig további 548 milliót. Az összesen 800 milliós eddigi bevétel pedig azt jelenti, hogy jó eséllyel 1,2-1,3 milliárd dollárnál fognak zárni a kasszák, vagyis a Halálos iramban 7 akár minden idők ötödik legsikeresebb filmjévé is válhat. (A nemzetközi eredmények közül sokat kiemelhetnénk, de a legőrültebb érdeklődést talán Kínában lehetett tapasztalni a film iránt, hiszen ott egyetlen nap alatt több bevételt hozott a film (68,6 millió dollár), mint a Halálos iramban 6 egész mozis futása során (66,5 millió dollár).)

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások