Repülőgép-hordozókből épülne fel egy amerikai híd 

Repülőgép-hordozókből épülne fel egy amerikai híd 

2015. április 14. 21:38, Kedd
Washington állam kiszolgált repülőgép-hordozókból építene fel egy új hidat.

Érdekes részletre bukkantak Washington állam közlekedési projektjeit taglaló törvénytervezetben, amely immár hetedik változatában elérhető az interneten. Ebből ugyanis kiderül, hogy a kikötőben rozsdásodó kiszolgált anyahajókból építenének fel egy új hidat, amelyhez azonban a haditengerészet beleegyezése lenne szükséges.

Az állami autópályák költségvetésének részeként finanszíroznak az ottani illetékesek egy tanulmányt, amely a Vietnam-éra kiszolgált repülőgép-hordozóinak érdekes, ám cseppet sem újszerű módon történő újrahasznosítását vizsgálja meg. A 90 ezer dollárba kerülő anyagban azt a kérdést feszegetik, hogy mennyiben lennének felhasználhatók ezen egykori hadihajók egy új híd megépítésénél, amely a Seattle városával szemben lévő Sinclair-öböl felett nyúlna át, összekötve Port Orchard és Bremerton városát. Mivel ez utóbbi egyben egy haditengerészeti kikötőnek is helyet ad, logikusnak tűnik az ott veszteglő hajók egyfajta modern pontonhídként való alkalmazása.


A közlekedési infrastruktúra meglehetősen egyedi kiegészítése nemcsak a költségeket faragná le, de egyben mementóként is szolgálna az új generációknak, emellett pedig a komppal történő utazást, illetve egy 8 mérföldes útvonalat váltana ki. Egyelőre a tervezett projekt költségvetési vonzatait igyekeznek felmérni, ennek pontos részleteit vázolnák fel két, illetve három ilyen anyahajó bevonása esetén, amihez azonban a haditengerészet hozzájárulása is szükséges lesz – a mementó létrejötte nyilván jól hangzik számukra, ám itt komoly értéket képviselő hajókról van szó, amelyeket talán egyéb úton-módon is újrahasznosíthatnának.


Amennyiben a projekt zöld utat kap, a visszhang nyilván a mostaninál is nagyobb lesz, így semmiképpen sem fogjuk elmulasztani azt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások