Rebootot kap a Kocka

Rebootot kap a Kocka

2015. május 3. 05:15, Vasárnap
Remek hírt kaptak a Kocka-sorozat folytatására hiába váró rajongók, a széria feldolgozásra kerül.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint feldolgozást kap Vincenzo Natali 1997-es kultikus scifi rémálma, a Kocka (Cube). A Cubed cím alatt futó projekt rendezője az a Saman Kesh lesz, aki a nemrég bemutatott Controller című rövidfilmet is készítette, a forgatókönyvet pedig Philip Gawthorne írta, akinek eddig inkább csak tévésorozatos munkái voltak.


Az eredeti Kocka története szerint hét egymást nem ismerő ember tér magához egy titokzatos, kocka alakú szobákból álló labirintusban, melynek minden egyes helyszíne halálos csapdát rejthet magában. A filmhez 2002-ben Kocka 2.: Hiperkocka (Cube 2: Hypercube) címmel második, 2004-ben pedig harmadik (Kocka 3, azaz Cube Zero) készült, bár utóbbi előzmény volt. Amerikában mindössze az első részt mutatták be a mozik, ami 500 ezer dollár bevételt hozott.

Sajnos Vincenzo Natalie később sem futott be, ma már tévésorozatokon dolgozik. Pedig a remek Kockát egy ugyanolyan jó Cypher követte Lucy Liu főszereplésével, majd az ugyancsak remek Semmi (Nothing). Mainstream mozis premiert 2009-es filmje, a Hibrid (Splice) kapott még, de ez sikerült filmjei közül a leggyengébbre. Szerencsére tavalyelőtt félrelépését korrigálta az időhurkos Haunterrel.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások