Idén már a második magyar film került százezer néző fölé

Idén már a második magyar film került százezer néző fölé

2015. május 27. 17:32, Szerda
A Liza, a rókatündér után az Argo 2-nek is sikerült a 100 ezer nézőt elérnie.

Még mindig rengeteg moziban nézhető meg itthon az Argo második része, Árpa Attila filmjét hétvégén 75 helyen lehetett látni, s ennél több vászonnal csupán a Bosszúállók: Ultron kora rendelkezett, 81-gyel. Talán ennek is köszönhető, hogy az Argo 2 már premierje negyedik hetében átlépte a 100 ezer nézős álomhatárt.

Álomhatárnak a 100 ezer nézőt természetesen magyar filmek esetében lehet nevezni, hiszen igen ritka, hogy egy hazai alkotás ennyi embert érdekeljen a mozikban. Éppen ezért számít nagy bravúrnak a hazai filmgyártástól, hogy az idei első félévben a Liza, a rókatündér után ez a második film, amelynek elmondhatja ezt magáról. A puszta számoknál maradva: az Argo 2-t a negyedik hétvégéjén 8 862-en látták, amivel a nézőszáma 97 098-ra, a bevétele pedig 131,3 millió forintra ugrott, majd a hétfői ünnepnapon és kedden a "maradék" háromezer néző is összeverődött, így az alkotók és a forgalmazó akár bonthatják is a pezsgőt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások