WLAN-on keresztül is tölthetők az eszközök

WLAN-on keresztül is tölthetők az eszközök

2015. június 9. 08:19, Kedd
Az amerikai kutatók elképzelése már a közeljövőben valósággá válhat. A tudósok egy tanulmányban mutatták be az ötletet, mint a jövő töltési megoldását.

A szakemberek a WLAN-hálózatokon keresztül töltenék fel a különböző elektronikus eszközöket. A módszer előnye, hogy gyakorlatilag már minden háztartásban vannak vezeték nélküli hálózatok. A rendszer rendkívül egyszerű saját építésű szenzorok segítségével alakítja át a rádiófrekvenciákat egyenárammá. Egy átprogramozott router WLAN-jele így stabil energiaforrásként szolgál. A szenzorok és a routerek együttműködésének köszönhetően az akkumulátorokat közel 10 méteres távolságból, vezeték nélkül is fel lehetne tölteni.

A Washingtoni Egyetem kutatócsoportja tesztelési célokból hat ilyen rendszert szerelt fel magánházakban. A szakembereknek mindenekelőtt egy akadályt kellett leküzdeniük: a routereken keresztül úgy kellett viszonylag nagy mennyiségű energiát leadni, hogy közben ez a tevékenység a saját WLAN-jelet ne veszélyeztesse. Bryce Kellogg, a kutatócsoport egyik tagja azt nyilatkozta, hogy a routert úgy optimalizálták, hogy a szenzor számára állandó energiaforrásként szolgáljon, anélkül, hogy a WLAN-jelet nagyon zavarná. Ezért a jelet elosztották több WLAN-csatornára.

Vamsi Talla, egy másik kutató közlése szerint a nyilvánosságra hozott munkájuk az első bizonyítéka annak, hogy az általuk elképzelt rendszer megvalósítható. De ez még közel sem az optimális megoldás, ezért a további fejlesztésén dolgoznak. A kutatócsoport már alapított egy startupot, hogy az ötleteit és tapasztalatait egy sorozatgyártott termékbe ültethesse át. A megoldásban mind a felhasználók, mind az ipari alkalmazás szempontjából nagy lehetőségek rejlenek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások