Megvan, ki lesz Elektra az új Daredevilben

Megvan, ki lesz Elektra az új Daredevilben

2015. július 8. 15:12, Szerda
Igaznak bizonyultak a pletykák, Elektra is benne lesz Daredevil új kalandjaiban.

Megtorló (The Punisher) után Elektrát is megtalálták a Daredevil-tévésorozat készítői, aki nem más lesz, mint Elodie Yung. Yungot a mozizók jól ismerhetik, hiszen több kommersz filmben is szerepelt, például a G.I. Joe: Megtorlásban, A tetovált lányban vagy a B13: A bűnös negyed folytatásában, a Banlieue 13: Ultimatumban. Azt egyelőre még nem tudni, hogy Yung állandó vagy visszatérő szereplőnek érkezik a 2016-ban folytatódó szériába.

Mint ismeretes, a Daredevil-sorozat tavasszal került bemutatásra a Netflixen és aratott hatalmas kritikai sikert, szinte minden ítész oda volt a szériáért, éppen ezért nem lehetett nem folytatni, pedig nem volt tervbe véve a második szezon. A berendelés ára viszont az volt, hogy a távozott a sorozattal az addigi vezető író, Steven S. DeKnight, aki nemrég szerződött le a Transformers-unvierzum írószobájába. A Daredevil 2. szezonjának vezetői írói DeKnight távozását követően Doug Petrie és Marco J. Ramirez lesznek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások