Nagyüzemben folyt a tartalom­másolás egy német hivatalban

Nagyüzemben folyt a tartalom­másolás egy német hivatalban

2015. július 16. 11:36, Csütörtök
Éveken át írta a DVD-ket munkaidőben egy IT-vezető, de ismeretlen bűntársai miatt nehéz a bizonyítás.

Nem mindennapi esetre derült fény Szász-Anhaltban: a német szövetségi tartomány fellebbviteli bíróságának IT-vezetőjéről kiderült, hogy különböző tartalmakat másolt. A férfi úgy bukott le, hogy az egyik napon a hivatal színes nyomtatójában megtaláltak néhány CD-borítót.

Az ügy felgöngyölítésekor a nyomozók elképedtek, ugyanis a gyanúsított nagyüzemben folytatta a tevékenységét. Elektronikus könyvek, zeneszámok és filmek ezreit sokszorosította az évek alatt a hivatali számítógépe segítségével. 2010 októbere és 2013 márciusa között több mint 1100 DVD-t másolt le. Az illető ráadásul az üres DVD-ket a bíróság oldalairól rendelte meg, de a hivatalban senkinek sem tűntek fel a beérkező szállítmányok. Az IT-vezetőt az ügy kirobbanása után, 2013 tavaszán rúgták ki, de megtámadta a döntést a munkaügyi bíróságon és két esetben is neki adtak igazat. Így került az eljárás a Szövetségi Munkaügyi Bíróság elé.

David Ingenkamp, a vádlott ügyvédje közölte, hogy a védencét bűnbaknak akarták felhasználni, akivel példát lehet statuálni. A férfi elismerte a tevékenység elkövetését, de azt mondta, hogy nem egyedül követte el a szerzői jogsértéseket. A hivatali PC-jén a nyomozók több mint 6400 elektronikus könyvet, fotót és videót találtak, a zenei fájlok száma pedig több mint 34 000 volt. Feltelepített a PC-jére egy olyan programot is, amely lehetővé tette a digitális másolásvédelmek kijátszását. Ingenkamp rámutatott, hogy néhány bizonyíték egyértelműen arra utal, hogy voltak, akik tudtak a másolásról és eltűrték azt, míg mások részt is vettek benne.

Már az első fokon eljáró bíróság is hangsúlyozta az ítéletében, hogy a fellebbviteli bíróságon bizonyos szerzői jogsértéseket toleráltak és a hivatal egyes munkatársai különböző módon profitáltak a tevékenységből. Azt, hogy a vádlott nem egyedül követhette el a tettét, egy másik dolog is alátámasztotta. A másolások ugyanis akkor is folytatódtak, amikor ő nyaralt vagy beteg volt. Az elbocsátási határozatot ezért első fokon hatályon kívül helyezték, a hivatalos indoklás szerint azért, mert nem sikerült egyértelműen a vádlottra bizonyítani a szerzői jogsértések elkövetését.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások