Európában is megjelenik a HTC One M9+

Európában is megjelenik a HTC One M9+

2015. július 21. 22:34, Kedd
Mégpedig három eltérő színben, bár a brit vásárlók kimaradnak a körből.

Az év első három hónapjában visszatérő témának számított az eredeti One M9 további változatainak várható bemutatkozása, erre pedig áprilisban hivatalos formában is sort kerítettek. A gyártó az első körben Kínában, Tajvanon, valamint Indiában dobta piacra az One M9+ típust, most azonban jelezték, hogy számíthatunk egy európai debütre is.

A cég szóvivője jelentette be még csütörtökön, hogy hamarosan több európai országban is felbukkan majd az M9+, bár arról egyelőre nem tettek említést, hogy pontosan mely államokra és milyen menetrendre gondoltak. Azt viszont elárulták, hogy erre nem kell már sokat várnunk, az okostelefon pedig három színben (ezüst, szürke, illetve arany) lesz elérhető. Nem sokkal később egy kérdésre válaszolva megerősítették, hogy az Egyesült Királyság kimarad a körből, mivel azonban korábban már megjelentek bizonyos pletykák arról, hogy Hollandiában felbukkanna a készülék, ez utóbbi ország valószínűleg az elsők között kapja meg azt.

Az One M9+ az eredeti változat 5 hüvelykes, 1080p felbontást támogató kijelzőjéhez képest egy annál valamivel nagyobb, egészen pontosan 5,2 hüvelykes érintőképernyőt kapott, amely 2K-felbontással (2560 x 1440 pixel) érkezik. Ehhez a Qualcomm Snapdragon 810 helyett egy szintén nyolc magot, valamint 2,2 GHz-es órajelet kínáló MediaTek MT6795T chip társul, mégpedig 3 GB RAM, egy 32 GB-os belső tároló, egy 20 megapixeles hátoldali Toshiba és egy előlapi Ultrapixel kamera, a Duo-cam opció, valamint egy változatlanul hagyott akkumulátor kíséretében.

Az európai debütálás egyben azt is jelzi, hogy a HTC további készülékei esetében is van remény erre, így talán a Desire sorozat nemrég bemutatott tagjai is felbukkannak majd kontinensünkön.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások